Régi idők, új ízek 2015 szeptember

folder_openHírek

2015. szeptember 19-én harmadik alkalommal szervezték meg a „Tirpák fesztivál és Hungarikumok találkozója” elnevezésű rendezvényt, melyen iskolánk, a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium nyíregyházi csapata is képviseltette magát.

Szent Bazil Középiskola Régi idők, új ízek 2015 szeptember Hírek

Sátrunk a Kossuth téren, a Városalapítók szobra melletti területen került elhelyezésre, melyet szorgos kis csapatunk igyekezett minél színesebben, látványosabban, az ősz színeiben feldíszíteni. Mindeközben az iskola tankonyháján szakoktatóink és szakács ill. vendéglős tanulóink már hajnaltól készítették a finom tirpák jellegű ételeket.

A rendezvényt 10 órakor dr. Kovács Ferenc polgármester és Tóthné Medved Zsuzsa az MNGSZ (Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Regionális Szervezete) elnöke nyitotta meg.

A találkozó rangos nyíregyházi éttermek, civil szervezetek és 6 vendéglátóipari iskola részvételével zajlott. A Kossuth térre kilátogató vendégek számtalan finomságból válogathattak, miközben élvezhették a színes színpadi produkciókat.

Iskolánk étlapján tirpák kenyérlángos és fahéjas almarózsa szerepelt, mely nagyon ízlett a vendégeknek, néhányan repetáért is visszajöttek. A délután 3 órakor megtartott eredményhirdetésen a zsüri legszebb sátorért járó különdíját is átvehettük.

A fesztiválon résztvevő, segítő tanárok és diákok: Nagyné Filimon Csilla, Juhász Mónika, Pesti Jánosné Piroska, Varga Mariann, Kovalecz-Szabó Csilla, Erdélyi-Farkas Tímea, Somogyiné Nagy Katalin, Kovács István, Erdélyi Tícia, Molnár Annamária, Fegyveres Alexandra, Fegyveres Judit, Rácz Emese, Új Nikolett.

Készítette: Somogyiné Nagy Katalin

Szent Bazil Középiskola Régi idők, új ízek 2015 szeptember Hírek
További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , ,
Menü