Pincérként irány a nagybetűs élet

folder_openHírek

Pincér tanulóink már szakmunkás bizonyítvánnyal a kézben vethetik bele magukat a nagybetűs életbe, hiszen 2015 májusában sikeres szakmai vizsgát tettek a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium debreceni telephelyén.
2015. május 15-én zajlott az írásbeli, majd ezt követte május 27-28-án a szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység. Mindhárom rész előtt nagy volt az izgalom a diákok körében, hiszen a vizsgabizottságok kirendelt tagjai a debreceni vendéglátás neves képviselői voltak.

Szent Bazil Középiskola Pincérként irány a nagybetűs élet Hírek

Diákjaink végül sikeresen leküzdötték az akadályokat és eredményesen szerepeltek a vizsgán. Gyakorlati vizsga menete: A megnyitó után a pincér tanulók egy ötfogásos menüt és hozzá illő italsort állítottak össze, melyet számítógépen is megszerkesztettek. Ezután a vizsgázók díszterítést végeztek. Következett az élő munka, melynek során a felszolgálók fogadták a vendégeket, ismertették a menüsort és angol felszolgálási módban szervírozták a finom ételeket. Új vizsgaelemként jelent meg a vendég asztalánál végzett különleges éttermi munka, tanulóink Gundel palacsintát flambíroztak, Jércesalátát kevertek,halat filéztek, sajttálat állítottak össze illetve szárnyast trancsíroztak. Az ételek mellé fehér-, vörösbort, pezsgőt, kávét és ásványvizet szolgáltak fel.

Szóbeli vizsgán való kiváló szerepléséért dicséretben részesült tanulók: Toldi Anita Anikó és Fekete Hajnalka.

Ezúton gratulálunk nekik és kívánunk mindnyájuknak további szép eredményeket, sikeres előmenetelt a pincér szakmában. Köszönjük az őket felkészítő tanárok munkáját!

Készítette: Krakkó Réka, osztályfőnök

Szent Bazil Középiskola Pincérként irány a nagybetűs élet Hírek
Szent Bazil Középiskola Pincérként irány a nagybetűs élet Hírek

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , ,
Menü