Nem látva is látni

folder_openHírek

A debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola 2014. március 17-én a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületét látta vendégül. A szervezet tagjai szemléletformáló, érzékenyítő foglalkozást tartottak az irodai asszisztens, valamint a gyógy- és sportmasszőr tanulóink számára. Diákjaink olyan konkrét információk szerezhettek, mint például, hogyan kell egy vakvezető kutyával közlekedő látássérült embernek segíteni, hogyan írnak és olvasnak a vak emberek, miként látják el és milyen eszközök (beszélő óra, mérleg, színfelismerő, pontírógép stb.) támogatják őket a mindennapi feladataikban. Diákjaink a „tanultakat” páros gyakorlatok formájában (séta szemtakaróval, szünet tartása) ki is próbálhatták, majd kötetlenül beszélgethettek az egyesület tagjaival.
Ezúton is köszönjük az egyesület vezetőségének, munkatársainak és önkénteseinek, hogy részt vehettünk ebben a nagyszerű programban és mi is hozzájárulhattunk a látássérült emberek iránti pozitív szemlélet és viszonyulás megerősítéséhez.

Deák-Ficzere Petra, irodai asszisztens osztályfőnök
Szent Bazil Középiskola Nem látva is látni Hírek

Tags: , , ,
Menü