Tessedik Sámuel

Tessedik Sámuel a Pest megyei Albertiben született 1742. április 20-án. A német anyanyelvű, de szlovákul is tudó apa evangélikus lelkész volt, édesanyja a pozsonyi származású “német ajkú” Lang Erzsébet. Születése után két évvel az apa a békéscsabai gyülekezetbe került. Békéscsabáról az apa korai halála után Pozsonyba költöztek.

Tessedik Sámuel középiskoláit a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte. A gimnázium után a magyar nyelv elsajátítása céljából a debreceni református kollégiumban tanult tovább. Kétéves debreceni diákosodás után a felvidéki városok (Kassa, Eperjes, Lőcse) érintésével gyalog tért vissza Pozsonyba, majd 21 éves korában a németországi Erlangen evangélikus egyetemére iratkozott be. A teológia mellett tovább bővítette orvosi és természettudományos ismereteit. Az egyetem elvégzése után bejárta az észak-német városokat. Halléban a nagyhírü árvaházat, Jena és Potsdam környékén a csatornarendszereket, a vízszabályozó gátakat, az ötnézéses kísérleteket, a lecsapolási munkálatokat, a homokra telepített erdős ligeteket, a homokmegkötést, a mezőgazdasági ipart, a közoktatás fejlett intézményeit és az oktatás tartalmi vonatkozásait tanulmányozta.

Visszatérve tanulmányútjáról, rövid pozsonyi majd surányi tartózkodás után 1767-ben meghívták segédlelkésznek az 5000 lelket számláló Békés megyei Szarvasra, ahol rövidesen vezető lelkésze lett a zömmel szlovák anyanyelvű gyülekezetnek. 1769-ben feleségül vette elődje, Markovitz Mátyás lelkész lányát, akinek 1791-es halála után Lissoviny Karolinával kötött újra házasságot. Két házasságából 18 gyermeke született, közülük 9 érte meg a felnőttkort.

Tessedik 53 éven át, az 1820. december 27-én bekövetkezett haláláig a szarvasi gyülekezet élén állt. Szarvas lakossága a nagyarányú betelepülések révén a korábbi 5000 fõrõl 14000 főre emelkedett.

Munkabírása, szigorú erkölcs, az eszményeit mindenáron keresztül hajszoló egyénisége szükségszerűen kivívta maradi környezete ellenszenvét, ellenállását. Barátai elfogytak, ellenségeinek száma szaporodott. Korának adottságait meghaladó gyakorlati kezdeményezései zömmel a valóságos viszonyok falába ütköztek. Elgondolásait csak a fejlődés későbbi szakasza igazolta.

Munkássága három nagyobb területre terjed ki: a gazdasági szakoktatás, a mezőgazdasági termelés gyakorlati fejlesztése és az elméleti-szakirodalmi tevékenység.

Oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az 1780 májusában általa alapított “gyakorlati gazdasági intézet”-ben az első munkaiskolában – próbálta valóra váltani. Az iskola felállításában egyéni-pedagógiai hajlamain és a külföldi példákon kívül jelentős szerepe volt az 1777-bem kiadott Mária Terézia-féle “Ratio educationis” ösztönző hatásának is. A közoktatás első magyarországi állami reformja fokozni kívánta a természettudományos és mezőgazdasági jellegű ismeretek terjesztését is.

Az iskola valójában három fõ részre tagolódott: az elemi vagy népiskolai tagozaton az általános alapismereteket, a másodikon a mezőgazdasági, végül a harmadikon a műipari ismeretek részletes elsajátítása került az oktatás előterébe. Az utóbbi két tagozaton a természettudományi és gazdasági jellegű tárgyakra helyezték a súlyt. A tanítás nyelve a tanagyag jellegétől, illetve a tanulók anyanyelvi összetételétől függően változott. A tankönyvek jelentős részét maga Tessedik írta. Az iskolát könyvtár, laboratórium és szemléltető gyűjteménytár egészítette ki.

Az elméleti tantárgyak mellett nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra. A munkára és a munkával való nevelés első hazai szószólója, egyben gyakorlati megvalósítója volt Tessedik. Azt vallotta, hogy “mindaz, amiből a gyakorlat és tapasztalás hiányzik, többnyire csak szavakban való üres bölcsesség, s csak fecsegő gépeket képez; a gyakorlat a legjobb tanítómester, igazi gazdákat ez formál.”

Iskolája azonban nem csupán a tanulni vágyó parasztfiatalokat segítette hozzá a szükséges ismeretekhez. Felsőbb fokú képzésével ellátta a leendő néptanítók gazdasági továbbképzését, de el lehetett sajátítani itt a gazdálkodás vezetéséhez, a gazdatiszti teendők ellátáshoz szükséges alapismereteket is. A gyakorlati gazdasági iskolának alapvető célja volt: “a lehanyatlott szorgalom, a mezei és a közgazdaság fellendítése derék, értelmes parasztok, serény polgárok, értelmes néptanítók, szorgalmas mesteremberek és ügyes közigazgatási tisztviselők idejekorán való képzése által”.

A kezdeti, nagy visszhangot keltő sikerek után azonban mind több gonddal küszködve működött az iskola. Az 1790-es években egyre több vitája támadt az egyházközség elöljáróival. 1795-ben az iskola működését fel kellett függeszteni. Az 1798/99-es évben ugyan újra beindult a képzés, de Tessedik ekkor már parasztfiatalok nélkül volt kénytelen iskoláját néhány évig továbbműködtetni. A „diákokat” ugyanis a Helytartótanács felszólítására a nemesi vármegye küldte Szarvasra, és fizette a tandíjakat is olyan felnőtt, zömmel nemesi származású férfiak közül, akiknek gazdasági ismereteit a köz hasznára gondolta volna fejleszteni a vármegye. Életben tartani azonban az állami közbelépés sem tudta már, 1806-ban bezárta kaput Tessedik Európa-szerte ismerté vált gyakorlati gazdasági iskolája.

Éppen szarvasi iskolája hírnevének köszönhetően, jelentős szerep jutott Tessediknek a Nagyszentmiklósi gyakorlati gazdasági szakiskola (későbbi nevén: földművesiskola) felállításában, ugyanis az õ tervei alapján kezdte meg működését.

Tessedik szakírói munkássága viszonylag későn bontakozott ki, negyvenkét éves volt, amikor első, egyben legfontosabb műve megjelent. A bibliográfusok mintegy négyszáz megjelent, vagy kéziratban ránk maradt címjegyzéket tudtak összegyűjteni szellemi hagyatékából. 17884-ben jelent meg fő műve (“Der Landmann in Ungart”), amit gróf Széchenyi Ferenc Kónyi Jánossal magyarra fordíttatott, s 1786-ban Pécsen kiadatott “A parasztember Magyarországban micsoda és mi lehetne” címmel. Munkájában leírta, hogy milyen sanyarú körülmények között él a magyar parasztember, megpróbálta ennek okait felderíteni. Ezek között az iskolai oktatás elmaradottságát, a korszerû ismeretek hiányát, a rossz körülmények között folyó földművelést és állattenyésztést, az aprófalvas településrendszert, a kártékony szokásokat, babonákat, a szükséges piacok hiányát említi. Könyvének több mint fele azzal foglalkozik, hogy mi mindent kellene tartalmaznia a eszményi falurendtartásnak, hogy milyen is lehetne az “eszményi” falu. Milyennek kellene lenni a településnek, az utcáknak a házaknak, hogyan kellene jövedelmező módon gazdálkodniuk a bennük lakó parasztoknak.

Szakmunkái között kell megemlíteni a szarvasi iskola első szakaszának küzdelmes éveit feltáró művét. Elsőként németül, később magyarra fordítva is megjelent az eredményez rétgazdálkodással és a lóhere termesztésével kapcsolatos szakmunkája. Összeállította Szarvas gazdasági fejlődésének krónikaszerű rajzát az újratelepítéstől, 1722-tõl 1806-ig terjedő időben. Küzdelmes pályafutásának sikereit és kudarcait írta meg önéletrajzában (Da Leben eines evangelischen Landpraffers). Számos írása foglalkozik a mezőgazdaság egy-egy ágazatát, területét érintő (fásítás, állattenyésztés, állatorvoslás stb.) kérdéseivel.

A mezőgazdaság a XVIII. század második felében Európa-szerte döntő változások korszakába érkezett. Az ún. váltógazdálkodásra való áttérést a magasabb hozamok elérésén kívül főként a takarmány-, kapás- és az ipari növények nagyobb mérvű termesztése, a forgásrendbe való bevonásukat sürgette. Jelentős érdemeket szerzett az alföldi szikesek befásítása terén: három évtizeden át kb. 12 000 db, több mint 300 fajta facsemetét nevelt a sziken. Ő honosította meg Szarvason és környékén az akácfát, s alkalmazott gazdaságában mezővédő erdősávot. Sokat tett a helyes rétművelés, a szénaszárítás és a szénapajták építése terén. Gazdaságában Tessedik, épp a takarmánytermesztés kiszélesítése révén, fejlettebb istállózott állattenyésztést tudott folytatni, s ennek révén jelentősen növelte a tejhozamokat s a tejtermékeket. A szarvasiak Tessedik tanítása nyomán “több tehén és juhvajat és sajtot hoznak Pestre, mint a három Pest, Pilis és Solt összekapcsolt vármegyék lakosai”; írta Tessedik egyik kortársa.

Korát megelőzve, bámulatos sikereket ért el a használhatatlan szik termővé tételében. Jelentős eredményeket ért el a kertészeti kultúrák termesztése terén, hozzákezdett a saláta, sárgarépa és a burgonya termesztéséhez, gyűjtötte a gyógyfüveket. Széles körű kísérletezést folytatott a gyümölcsfák meghonosítása, az oltványok nevelése terén. Az 1790-es évek közepére a külföldről és máshonnan begyűjtött aranyból mintegy 300 fajtát tenyésztett ki. Szenvedélye lett a szőlészet is, sikeresen kísérletezett még az aszúborral is. A méhészkedés terén pedig olyan méznyerési eljárást alkalmazott, ami elkerülhetővé tette a méheknek addig szokásos elpusztítását. Jelentős sikereket ért el végül a feldolgozóipar, az értékesítés, a vízi és szárazföldi szállítás, a csatornázás s a takarékosság és takarékmagtárak létesítése terén is.

Szinte a jövőbe látva, a megszállottak hitével írta: “Ahol nem gondoltam, nem is gyanítottam, ott is bő gyümölcsöket termett a mag, melyet szóban és írásban elhintettem. De remélem, még síromon is ki fognak kelni a virágok, melyek magvát tán időnek előtte, tán terméketlen földbe, jó reménység fejében elvetettem.”