Első nap az iskolában a kisvárdai Telegdiben

folder_openHírek

„Első nap az iskolában,
padban ülök, figyelek,
nem  moccantom fejem, lábam,
-nagy dolog ez, gyerekek!”
(Agnyija Barto)

A hosszú, forró nyár és az ünnepélyes tanévnyitó után megteltek iskolánk padjai új és régi tanulókkal. Kihívásokkal, számos iskolai programmal nézhetnek szembe a 2015/2016-os tanévben a gyakorló fodrász, gyakorló kozmetikus, irodai asszisztens, számítógép-szerelő, karbantartó képzés tanulói a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában. Az első tanítási napon ismerkedtek az órarenddel, az új tananyaggal, tanáraikkal és egymással.

Szent Bazil Középiskola Első nap az iskolában a kisvárdai Telegdiben Hírek

„Az első napom rendkívül jól sikerült. A tanszalonban megmutathattam osztálytársaimnak és oktatómnak az eddigi sminkelési tapasztalataimat, amit gyarapítani és tökéletesíteni szeretnék. A tanszalon rendkívüli felszereltsége lenyűgözött. Ismerkedtünk a gyakorlati tantárgyakkal, és nagyon örülök, hogy a kozmetikán kívül megtanuljuk a kézápolás csínját-bínját, valamint a fodrászatba is bepillantást nyerünk. Az osztálytársaim jófejek, hamar össze fogunk kovácsolódni.”

(Kovács Krisztián 13. évfolyamos gyakorló kozmetikus tanuló)

„Az első napom a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában érdekes és izgalmas volt. Megismerkedtünk az iskolával, a tananyaggal és sok új emberrel, aminek nagyon örülök. A tanáraim kedvesek és segítőkészek. Az elhangzottak alapján alig várom, hogy elkezdjük a tanulást, és kozmetikus lehessek.”

(Kocsi Ágnes 13. évfolyamos gyakorló kozmetikus tanuló)

„Az első napon nagyon izgultam, hogy milyen lesz az új suli és milyenek lesznek a társaim. Vannak ismerős arcok, akikkel örömmel köszöntöttük egymást. Úgy gondolom, hogy az új osztálytársaimmal hamar megbarátkozunk, és jó kis csapat leszünk, hiszen barátságos és családias ez a környezet.”

(Krak Barbara 13. évfolyamos gyakorló kozmetikus tanuló)

„Végre új dolgokat tanulhatunk, ami érdekes és változatos. Szeretem a kihívásokat, és ebben az évben is lesz belőle bőven, hiszen ismét készülni szeretnék versenyekre, ahol dobogós helyezésekre pályázom. Hajt a kíváncsiság, hogyan fogom tudni elkészíteni a Marcell vízhullámot, a dauercsavarást, a melírozást, és a többi feladatot. Kitartó vagyok, ezért a kezdeti nehézségek nem tántoríthatnak el.”

(Tóth Alexandra 14. évfolyamos gyakorló fodrász tanuló)

„Nagyon vártam már az első tanítási napot, mert nemcsak az osztályközösségünk jó, hanem kíváncsi voltam, milyen műveleteket fogunk ebben a tanévben megtanulni. Furcsa volt látni a mostani elsősöket, mert szinte mi is most kezdtük tanulni a szakmát, és el sem hiszem, hogy már egy év eltelt!”

(Pál Mária 14. évfolyamos gyakorló fodrász tanuló)

Szent Bazil Középiskola Első nap az iskolában a kisvárdai Telegdiben Hírek

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: ,
Menü