Megvolt a félévi hajrá, véget ért az első félév

Eltelt az első félévünk ebben az iskolában, nagy örömünkre az osztály is összeszokott csapattá vált, egy jó osztályközösség alakult belőlünk. Mindenki izgatottan várta az első félév végét, vajon a várakozásunknak megfelelően sikerült- e teljesítenünk. Úgy érezzük, megérte várakozni, mert többségében jó jegyek születtek. Már most elmondhatjuk, jó választás volt számunkra ez az iskola.

Az osztályfőnökünk és a többi tanár is nagyon aranyos. Szerintünk az osztályfőnök nagyon szeret bennünket, mi meg főleg az infó órákat szeretjük. Tanáraink mindent megtesznek azért, hogy tudásunkat minden téren bővíthessük. Amilyen gyorsan teltek a napok az első félévben, már tudjuk, úgy fog elrohanni felettünk az idő, s azon vesszük észre majd magunkat, hogy szakmát kell, hogy válasszunk. Sajnálni fogjuk ezt a közösséget elhagyni, mert tényleg megszerettük, megkedveltük egymást, de mindannyian ebben az iskolában szeretnénk továbbtanulni, így nem szakadnak meg a barátságok közöttünk a távolság miatt.

Már most tudjuk nagyjából, hogy melyikünk szeretne tényleg fodrász lenni, s ki az, akit az informatika talán jobban érdekel. Örülünk, hogy a fodrász és a számítógép-szerelő szakma nem csak kimondottan fiúknak vagy kimondottan csak lányoknak való, hiszen fiúból is lehet fodrász, s lányból is lehet számítógép-szerelő. Reméljük, hogy mindenki megtalálja a számítását, kívánunk ehhez jó tanulást mindenkinek!

Justyán Diána és Balogh Annamária 09/KC-N/2009. osztály tanulói Telegdi Kata Szakiskola Kisvárda

Kapcsolódó írások:

Kérdezz, vagy mondd el, mit gondolsz: