ARANY és BRONZ ÉREM a Pulykanapokon!

Idén 8. alkalommal rendezték meg a Debreceni Pulykanapok Kulináris és Kulturális Fesztivált Debrecen Kossuth tér – belvárosi sétáló utcák által határolt területén. A Pulykanapok keretében került sor a Gál Sándor emlékversenyre. A rendkívül rangos főzőversenyre A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium első alkalommal nevezett. A június 12-i rendezvényen Kiss Zoltán és Tóth János 11.-es szakácstanulóink képviselték iskolánkat, a 12.-esek közül pedig Kéki Sándor diákunk vett részt a versenyen.

A 11.-es tanulók csapatának az első feladata a menüsor meghatározása volt. A versenykiírásnak megfelelően (csak pulykahúsból készült étellel lehet nevezni) megterveztük a menüt: Debrecen környéki pulykamell burgonyafánkkal. A nyersanyagmennyiség meghatározása után elkezdtük a közös felkészülést. A tanulók iskolánk tankonyháján gyakorolták a menü elkészítését

A csapat szombat hajnalban látott munkához. A sátor felállítása, a tűztér helyének kialakítása, valamint standunk feldíszítése után a diákok hozzáláttak a főzéshez. A pulykamelleket hagymás, húsos szalonnás raguval és debreceni páros kolbásszal töltötték meg. Az így előkészített göngyölt húsokat bográcsban lepirították, majd enyhén csípős mártásban párolták. Ezalatt a burgonyafánk is kisült. A menü 12 óra 30 percre készült el.

Ahhoz, hogy a zsűri a tanulók munkáját értékelje 25 adag ebédet kellett értékesíteni, azaz ennyi kóstolójeggyel kellett elszámolnunk. Ezt a feltételt a csaptunk már 14 órára teljesítette! Akik megkóstolták főztünket, maximálisan elégedettek voltak, többen újabb adagért is sorban álltak. Számos látogató ígérte, hogy jövőre is fel fogja keresni a standunkat.

A zsűri késő délután hirdetett eredményt. Kiss Zoltán és Tóth János tanulóink szabadtéri főzés kategóriában bronzérmet szereztek, Kéki Sándor tanulónk pedig hidegkonyha kategóriában első díjat, szabadtéri főzés kategóriában bronzérmet kapott. Az igazi elismerést azonban a látogatók elégedettsége jelentette számukra és iskolánk számára egyaránt.

Nagyon büszkék vagyunk szakácstanulóinkra és gratulálunk nekik! Folytatás jövőre, ugyanitt!

Barna Lászlóné, a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium szaktanára

Kattints ha a teljes cikket szeretnéd elolvasni!

Kapcsolódó írások:

Kozmetikus siker az SZKTV-n.

Ebben az évben is megrendezésre került a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, amin a Telegdi Kata Szakközép és Szakiskola tanulói és tanárai is részt vettek. Az iskola tanulói eddig is szép eredményeket értek el, és ez ebben az évben sem történt máshogy, mivel iskolánk két kozmetikus tanulója is olyan jól teljesített, hogy felmentést nyertek a az év végi írásbeli vizsga alól: Pető Ágota és Harangi Anett.

A versenyen ilyen eredményeket nem könnyű elérni, hiszen gyakorlati és elméleti része is van. A zsűri tagjai pedig keményen értékelik a bátor jelentkezőket. Azoknak a diákoknak érdemes jelentkezni, akik az általuk tanult szakma minden területén kimagaslóan teljesítenek. A verseny színvonala magas, a megrendezésre is nagy figyelmet fordítanak, a szurkolókat, családtagokat, és a nézelődőket kellemes vizuális élmény fogadja, emellett sok érdekes szakmabeli dolgot láthatnak. Az SZKTV összességében lehetőséget ad arra, hogy a lelkes diákok számot adjanak addig szerzett tudásukról, tapasztalatot, élményeket, és persze helyezéstől függően sikerélményeket nyerhessenek.

Készítették: 14/DO-N/2008 Kozmetikus csoport. Kattints ha a teljes cikket szeretnéd elolvasni!

Kapcsolódó írások:

Húsvéti versenyről

Ebben az évben Húsvétkor került megrendezésre az irodai asszisztenseknek a gépíró verseny a debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola épületében. Mivel szeretjük ezt a szakot, és érzünk elég bátorságot ahhoz, hogy ezt másoknak is megmutassuk, Osztályfőnökünk Ficzere Petra benevezte Iskolánk tanulóit az Országos Gépíró Szövetség által megrendezett versenyre. Csak a 3 legjobban teljesítő tanuló vehet részt a következő fordulón, így mindenkinek a legjobb formáját kellett hoznia.Őszintén szólva, már alig vártam a versenyt. Nagyon meglepődtem és örültem az eredményemnek. Mikor eljött a nagy nap, kaptunk 5 feladatot.

Az első egy 3 perces másolás volt, természetesen húsvéttal kapcsolatos szövegből. A második feladatban csak a mássalhangzókat, a harmadikban pedig csak a magánhangzókat írtuk ki a szövegből közökkel elválasztva. A negyedik feladat volt szerintem a legnehezebb, mert tanárnő megadta melyik ujjunkkal kell a billentyűt leütni, de mivel valamennyi ujjhoz több betű is tartozik, így nehéz volt összerakni belőlük a kívánt szavakat. Az első szót gondoltam, de a másodikra nehezebben sikerült rájönnöm. A helyes megfejtés „húsvéti verseny” volt. Az utolsó feladatban tükörírással kellett írni. Ez segít a figyelemösszpontosításban és abban, hogy tekintetünket a másolandó szövegen tartsuk. Megkönnyítette a dolgunkat, hogy már nem kell a könyvet felrakni a monitorra, ill. megengedett a javítóbillentyű (Backspace) használata. Az első feladattal nem volt gondom, szeretek másolni, de a második és harmadik feladatba nagyon elfáradtam.

Végül, de nem utolsó sorban szólok az eredményekről is:
1. helyezett: Bácsi Enikő, 2. helyezett: Balogh Ibolya, 3. helyezett: Hegedüs Gergő

Az én helyezésem harmadik lett, nem akartam elhinni, de mégis igaz. Kaptam ajándékba gépírásból egy 5-ös érdemjegyet, egy irattartót, egy tollat valamint egy oklevelet. A „győzelemtől” függetlenül nagyon tetszett a verseny, és remélem hogy, a jövőben is lesznek ilyen programok.

Készítette: Hegedüs Gergő Irodai asszisztens tanuló

Kapcsolódó írások:

Mozdulj Várda

Mozdulj Várda címmel futóversenyre került sor Kisvárda Főterén! A zuhogó eső ellenére nagy számú iskolás csapat jelent meg a helyszínen. A rendezvénynek a mozgás megszerettetése, a közös futás élménye, és az egészséges életmódra nevelés volt a célja. A táv 1200 m, Kisvárdán öt középiskola van, ide tartozik iskolánk is. A megmérettetésen Lizák András, Dudics Tibor, Kecsmár Béla és Vedres László indultak. Mi először vettünk részt ezen az eseményen, Kecsmár Béla 12/KG-N/2008 végzős tanulónk harmadik helyezést ért el, melyért egy kupát kapott és egy focilabdát.

Gratulálunk! Nevelőtestület, Kisvárda

Kapcsolódó írások:

Akire büszkék lehetünk

2010. március 15-én (pénteken) Budapesten voltunk, az Alfa-Parf oktató stúdiójában. Demeter Csilla fodrász tanulónkat kísértük el a Szakma Kiváló Tanulója verseny gyakorlati elődöntőjére. Elsőként az Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett írásbeli tesztet kellett megoldani, melynek során Csilla kiváló eredményt ért el és bejutott a gyakorlati előválogatóba. A modellek kiválasztása után következett a gyakorlás.

A modellekkel Budapestre utaztunk, és az oktatóstúdióban a délelőtt folyamán kihúztuk a tükör számot, ezt követően elkezdődött a verseny. A feladat két részből állt: a négy alap női hajvágás egyikét és a klasszikus férfi hajvágást kellett elkészíteni. Először a női hajvágásból mutatta be tudását. Kicsit izgult, mert nagyon szoros volt a megadott idő. Csilla nagyon precízen dolgozott, melynek eredményeként a zsűri hibátlannak minősítette munkáját. A második feladat a férfi hajvágás volt, ez is jól sikerült. Csilla szépen dolgozott, de voltak eredményesebb versenyzők ennél a megmérettetésnél. Miután végeztünk, haza utaztunk, az eredményt később tudtuk meg. Sajnos nem volt elég a pontszám arra, hogy részt vehessen majd a döntőben, amit a HUNGEXPO területén rendeznek meg. Elkeseredésre nincs okunk, mert az elért eredménye alapján az írásbeli szakmai vizsga alól felmentést kapott.

Gratulálunk neki!

Varga Mariann mesterfodrász


Kapcsolódó írások:

Rokokó stílusban a debreceni Telegdisek!

2010. március 06.-án Debrecenben Rokokó stílusban megrendezett, fodrász és kozmetikus verseny vette kezdetét, amin természetesen a debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola tanulói is részt vettek.

/A Rokokó a 18.században különösen Franciaországban és Németországban divatos művészeti stílus volt, amelyet kecses formák, negédesség és finomkodó díszítmények jellemeztek. A szó a francia rocaille, azaz kagyló szó továbbképzéséből alakult: utalva a stílus tekervényességére/

Igazi kihívás volt ez a verseny mindannyiunk számára: többször vettünk már részt versenyzőként és nézőkét különböző versenyeken, ez annyiban tért el a többitől, hogy egy adott stílusban kellett kivitelezni az ötleteket. A versenyre hetek óta lázasan készülődtünk, szinte minden szabadidőnkben gyakoroltunk, és pontosítottuk az addigi terveinket. Igazi csapatmunka volt a készülődés és a verseny minden perce: a legmegfelelőbb modell felkérése után egy kozmetikus és egy fodrász tanulónak kellett szakmai oktatójukkal közösen megálmodni és kivitelezni a haj- és sminkkölteményt, tökéletes összhang kedvééért természetesen korhű ruhába öltözve.

Kattints ha a teljes cikket szeretnéd elolvasni!

Kapcsolódó írások:

Szabolcs Kupa 2010 összefoglaló I. rész

Kisvárdai beszámolónk: 2010. február 14-én a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola kisvárdai, fodrász, kozmetikus tanulói, részt vettek, a Szabolcs -Szatmár -Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett nagyszabású versenyen. A sikeres felkészítésnek köszönhetően a kisvárdai tanulóink az alábbi kiemelkedő eredményeket érték el:

Kozmetikus 13 évfolyam:
Nagy Mónika Nappali smink 1.helyezett. Kategóriájában megnyerte a Szabolcs Kupát!
Némethi Tünde Alkalmi smink 3.-ik helyezett. Szabolcs Kupa a jutalma!
Batári Lilla Nappali smink 9.-ik helyezett.

Felkészítőtanárok: Kovács Istvánné, mesterkozmetikus, kozmetikus szakoktató

Fodrászok:
Jefcsák Ádám Női frizuraszárítás (11 évf.) 3. helyezett Érmet kapott és a versenybizottság különdíjban is részesítette.

Felkészítőtanár: Polyákné Mártha Edina mesterfodrász, fodrász szakoktató

További helyezések:
Férfi divat hajvágás: Kiss Erika (13 évf.) 5. hely, Dicső Krisztina 12 évf. 9. hely, Nyerges Szilvia (13 évf.) 6. hely, Papik Anett ( 11 évf.) 7. hely
Női Hajvágás: Nyerges Szilvia (13 évf.) 7. hely, Kocsis Zoltán (12 évf.) 8. hely, Kézi Kriszitna (11 évf.) a versenybizottság különdíjban részesítette

Felkészítőtanár: Bíró Ágnes mesterfodrász, fodrász szakoktató

A verseny végével nem áll meg a munka, mert már készülnek tanulóink és tanáraik a Kézműves Kupára Miskolcra, amely 2010. március 7.-én lesz.

Felkészülésünket a Brelil cég professzionális termékekkel támogatta, melyeket köszönünk.

Gratulálunk mindenkinek: Nevelőtestület Kisvárda!

Képek a versenyről….

Képek a felkészülésről….

Kapcsolódó írások:

Szabolcs Kupára készültünk!

E héten csütörtökön került sor a főpróbára a nagyszabású verseny előtt. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor a tanszalonunkat ellepték a versenyzők, a modellek és a felkészítő tanárok. Megkezdődött a sürgés, forgás. Fényképekkel dokumentáljuk, hogy „ilyen volt”, ezek a képek a modellekről a főpróba előtt készültek, majd megnézhetitek, hogy „ilyen lett” a fodrászok és kozmetikusok keze alatt, pedig ők még csak tanulják a szakmát.

Vannak közöttük 11,12,13 és 14 évfolyamosok. A versenyre való felkészülés több hónapot vesz igénybe. Sok-sok gyakorlati órát, kitartást, szorgalmat a versenyző és a felkészítő tanár részéről. Meg kell álmodni a művet, minden apró részletet ki kell dolgozni. Az összhatás miatt fontos a két szakmának az összedolgozása, mert egy verseny frizurához, verseny smink is kell és megfelelő ruha a jó megjelenéshez, olyan modell, aki mind ezt viselni tudja. A verseny mindig más, itt nem elég jónak lenni, hanem a legjobbnak kell lenni a helyezésekhez. Ezen a versenyen felvonulnak a szakmai kiválóságai, ez nagy kihívás minden iskolának. Örülünk, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ebben az évben is megrendezi e rangos versenyt.

Kattints ha a teljes cikket szeretnéd elolvasni!

Kapcsolódó írások:

Sikeres részvétel a szociális képzés országos tanulmányi versenyén

A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium debreceni tagintézményében 2006. szeptemberében indult el a Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző képzés. Az idén végzősök közül Tóth Erzsébetet neveztük a versenybe, aki az osztály legjobb tanulója. Minden tárgyból, minden félévben jeles bizonyítványt kapott. Az írásbelire 2009. februárjában került sor, ahonnan Zsóka 5. helyezettként került be a döntőbe. Az eredményt megtudva, szó szerint „éjt nappallá téve” tanult, készült a megmérettetésre. A döntőt Miskolcon rendezték, és kísérőtanárként vele tartottam. Már a megérkezésünk estéjén találkozhattunk a vizsgabizottság tagjaival. Kiderült, hogy nehéz verseny lesz, mert a korábbi években már induló iskolák újra nevezték tanulóikat, azaz egy még számunkra ismeretlen helyzetben és helyszínen kellett a legjobbat hoznia Zsókának. Megtudtuk azt is, hogy két különböző szociális szakma versenyzői indulnak vegyesen, és majd „egy kalap alatt”, értékelik őket, ami szintén nehezíti a versenyt, főként azért, mert a szociális asszisztenseknek kevesebbet kellett teljesíteni a 100%-os eredményhez.

Toth_Erzsebet.img_assist_custom-500x314

Az első nap délelőtt a gyakorlati vizsgára került a sor, ahol egy szociális ügyiratot kellett elkészíteni a megadott információk alapján. Ebéd után még lehetőség volt városnézésre, sétára, de ki tud ilyenkor önfeledten kikapcsolódni! Minden versenyző izgatott volt, és persze szeretett volna már túl lenni a nehezén. A délutáni szóbelire azonban sokat kellett várni, ahol már mondhatom, hogy a tetőfokára hágott az izgalom! Kísérőtanárokként mindannyian nyugtattuk, erősítettük a lányokat, hiszen egy vadidegen vizsgabizottsághoz bemenni nem könnyű, még felnőttként sem. Végül Zsóka is megkönnyebbülve jött ki a teremből. A második nap pedig nagy örömhírrel zárult!

Zsóka 7. lett a Szociális szakmacsoportban és 3. helyezést ért el a Szociális- gyermek és ifjúsági felügyelők között, így jeles eredménnyel mentesült minden vizsgarész alól! Mindannyian büszkék vagyunk rá, és azt kívánjuk, hogy további élete is ilyen sikeres és boldog legyen!

Varga Mónika szaktanár

Kapcsolódó írások:

Élet a családommal

Május hónap sok közkedvelt ünnep hónapja: Május 1, Anyák Napja, Gyermek Nap stb. Ebben a hónapban van a Család Nemzetközi Napja is. Ebből az alkalomból hirdetett pályázatot a Kisvárdai Kistérségi Szociális Szolgálat Családsegítő Szolgálata is.

Élet a családommal

A Család Nemzetközi Napja alkalmából egyperces novella írására pályázatot hirdetett, melyre iskolánk tanulója Tóth Zoltán is beküldte novelláját. Május 27-én került sor az eredményhirdetésre a Kisvárdai Központi Könyvtárban, melyre iskolánk tanulója is meghívást kapott, mint díjazott. A rendezvényre én is elkísértem. A pályázat a család fontosságára, a családon belüli szeretetre és megértésre hívta fel a figyelmet. A díjazott novellaírók felolvasták műveiket, melyekben csodálatos szavakba öntött érzelmek voltak megfogalmazva:

„Az én családom – a legboldogabb, ilyen családot kívánok mindenkinek … ”

Egy novella azonban kitűnt a többi közül. Kattints ha a teljes cikket szeretnéd elolvasni!

Kapcsolódó írások: