A Honvédség kapuja

Március 15-e alkalmából, debreceni tagintézményünket felkereste a Honvédség Toborzó irodájának képviselője.

Az iskola diákjai nagy szeretettel fogadták az előadót, aki tájékoztatást adott arról, hogy milyen alkalmassági feltételeknek kell megfelelnie a jelentkezőknek, például 18. életévét már betöltött cselekvőképes, büntetlen előéletű személy.

Szükséges még orvosi vizsgálatokon átesni és a fizikai alkalmasságin részt venni. A képviselő azt mondta: „kemény év áll mögöttünk.” A toborzó irodán például csaknem 2500-an keresték fel az ügyfélszolgálatukat, akiket a katonai továbbtanulásról, a szerződéses illetve az önkéntes tartalékos szolgálatvállalásról tájékoztattak.

Munkájuk eredményeként az elmúlt 10 évben több mint 2500-an választották a katonai pályát. A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot.

A szerződéses katona az a közkatona, tisztesi, altiszti vagy tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben vállalja.

Az önkéntes tartalékosok (ÖT) között megkülönböztetünk önkéntes műveleti tartalékos (ÖMT), és önkéntes védelmi tartalékos (ÖVT) katonákat.

A Magyar Honvédség várja a jelentkezőket az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) rendszerbe is.

Készítették: Gere Dalma, Jankó Beatrix, Dudás Regina vám,-jövedéki és termékdíj ügyintéző tanulók

Az előadáson készült képek itt láthatók: https://bit.ly/2qh4RAe

Tags: , ,
Menü