Értsd meg, éld meg!

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Értsd meg, éld meg! HírekA debreceni Telegdi Kata Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületével (LÉARE) együttműködve 2017 áprilisában sikerrel pályázott a Salva Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. „Adj Egy Ötöst!” programjára.

A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel; a pályázó személyes élményét a pályázat keretei között megossza másokkal, mint jó példát, jó gyakorlatot.

Intézményünk nyitottságra törekvő iskolaként szoros szakmai kapcsolatot ápol a LÉARE-n túl a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményével, valamint a Debrecen Városi Szociális Szolgálat Thomas Mann utcai Idősek Klubjával. Tanulóink a LÉARE szervezésében rendszeresen részt vesznek szemléletformáló, érzékenyítő és egyéb közösségi programokon.

„Segítő iskola” projektünk keretében fogyatékossággal élő vendégeink kozmetikai, fodrász, masszőr tanszalonjainkat kereshetik fel minden évben, valamint egészségügyi állapotfelmérésben vehetnek részt. Rendszeres résztvevői vagyunk az autizmus világnapja alkalmából szervezett Forrest-futásoknak, továbbá tanulóink különleges ellátást nyújtó intézmények „gyakori látogatói”. Így a programban való részvételünk nem volt előzmények nélküli.

A pályázati kiírásra három projekttel neveztünk és nagy örömünkre mindhárom pályázatunk bekerült az ország 50 legjobb programja közzé, melyek megvalósítása jelenlegi is zajlik.

Iskolánkban első alkalommal – „Értsd meg, éld meg!” elnevezéssel – egy szemléletformáló társasjáték tesztjátékát valósítottuk meg június 2-án a 13. évfolyamos vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző tanulóink bevonásával. A játék megalkotásában Nagyné Berke Mónika tapasztalati szakértő (LÉARE) mellett tanulóink is aktívan közreműködtek. A játék során a résztvevők egyszerre szerezhettek élményt a látás, hallás, mozgás hiányáról, szembesülhettek a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos személyes meggyőződéseikkel, téves vélekedéseikkel, a legfontosabb társadalmi tabukkal, megismerkedhettek a segítés helyes technikáival, miközben a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos tájékozottságuk is elmélyült.

Készítette: Farmasi József, intézményvezető

A programon készült képek a facebookon láthatók.

Tags:
Menü