Demokráciából jeles

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Demokráciából jeles HírekA debreceni Telegdi Kata Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium 13. és 14. évfolyamos vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző tanulói április 20-án a Magyar Országgyűlés Demokráciajátékán vettek részt.

Az egész napos rendezvényen – három további középiskola diákjaival együtt – magunkra ölthettük az országgyűlési képviselők szerepét.

A program során az Országház felsőházi üléstermében egy fiktív kormánypárt törvényjavaslatáról vitáztunk, modelleztünk egy plenáris ülést, a szakbizottsági és törvényalkotási bizottsági üléseket. „Frakcióülésen” alakítottuk ki a zárószavazáson követendő stratégiát. Végül „az érettségi vizsgát megelőző külföldi tanulmányok kötelezővé tételének elrendeléséről” szóló módosított kormánypárti javaslatot 40 igen, 38 nem, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta. Habár frakciónk a nemek mellett voksolt, a szoros eredmény és a kormánypártok által elfogadott módosító javaslataink igazolták, hogy nem volt hiábavaló az ellenzéki parlamenti munkánk, aminek sajtótájékoztatónkon is hangot adtunk.

A program nem kevés előzetes felkészülést, aktív hozzáállást kívánt, de a befektetett energia megtérült, hiszen bővíthettük kommunikációs és érveléstechnikai ismereteinket, igazi csapatként dolgozhattunk, és egy fárasztó, de kellemes napot tölthettünk el az Országházban.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a hivatalos program végeztével találkozhattunk és kötetlenül beszélgethettünk Dúró Dórával, az országgyűlés legfiatalabb képviselőjével, egyben a kulturális bizottság elnökével is.

Ezúton is köszönjük az Országgyűlés munkatársainak a kiváló szervezést és szíves vendéglátást! Azt hiszem, valamennyiünk nevében mondhatom, nagyszerűen éreztük magunkat a programon, és reméljük, a jövőben is aktív „alakítói” lehetünk a magyar közéletnek!

Résztvevők: Bogár Alexandra, Csizmadia Eszter, Csokán Dóra, Jelinek Joakim, Kacsó Erik, Kelemen Dévald János, Kinter Krisztián, Kiss Dóra, Kiss Ida Nikolett, Koroknai Mónika, Kovács Fruzsina, Madár Krisztián Gábor, Nagy Anett, Nagy Péter Viktor, Nagy Richárd, Nyújtó Petra, Rácz Norbert, Sárai Bernadett, Tallós Katalin, Vadon Lilla

Készítette: Sárai Bernadett, vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző tanuló

A látogatáson készült képek itt láthatók: http://bit.ly/2ovCNLi

Tags:
Menü