Sikeres OSZKTV forduló a kisvárdai Tessedikeseknek

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Sikeres OSZKTV forduló a kisvárdai Tessedikeseknek HírekDebrecenben az észak-alföldi régió fordulóján, iskolánkat hét lelkes diák képviselte humán tantárgycsoportból. Nagy örömünkre szolgált, hiszen minden évben jeleskednek a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium tanulói a regionális versenyeken, rendkívüli eredményekkel.

Idén, a régió legjobbjai között a 2. helyezést tudhatja magáénak Kasza Vivien 10. évfolyamos eladó szakos tanuló. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hiszen ezzel az eredménnyel bekerült az országos döntőbe.

A tanulás iránti alázata és szorgalma meghozta a kívánt sikert. Az előtte álló időszak az országos versenyre való felkészülésről szól, amihez kitartást kívánunk!

Szent Bazil Középiskola Sikeres OSZKTV forduló a kisvárdai Tessedikeseknek HírekA többi diák is nagyszerűen teljesített: Varga Attila, 10. évfolyamos vendéglátó eladó szakos tanuló a regionális forduló 4. helyezését érte el, majd a középmezőny helyezettjei következtek: Lakatos Éva 10. évfolyamos eladó szakos, Ferenc Anikó, Fehér Rebeka, Sipos Dóra 10. évfolyamos vendéglátó eladó szakos, Horváth Szabolcs 9. évfolyamos vendéglátó eladó szakos diákok.

Teljesítményükhöz és elért eredményeikhez szívből gratulál az iskola vezetősége és tanári kara.

További munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Balázs Anita, felkészítő tanár

Tags:
Menü