Szintvizsga a kisvárdai Eladó osztályban

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Szintvizsga a kisvárdai Eladó osztályban HírekNagy nap volt 2017. március 22-e, a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium 9. évfolyamos Eladó osztályában. A szintvizsgájuk napja volt ez.

Tanulóink számot adtak az elmúlt több mint félév során szerzett szakmai tudásukról.

Az utóbbi hónapokban gyakran hallották a szintvizsga szót, ennek jelentését, az igazi vizsgahelyzetet csak most élték át először.

Már kora reggel mindenki – megtisztelve a vizsgát – ünneplőben érkezett. A vizsga folyamán négy tételből – mely öt feladatsort tartalmazott -, húztak a tanulók.

A feladatok összetettek voltak: az áruforgalom lebonyolítása, jogszabályok alkalmazása, bizonylat kitöltés, értékesítési gyakorlat és végül mérési feladatot kellett teljesíteniük a leendő eladóknak.

Kemény munka előzte meg a szintvizsgát, melyek a sikeres felkészülést alapozták meg. A vizsga fegyelmezetten, az előírásoknak megfelelően zajlott.

A sok tanulás meghozta a kívánt eredményt, nagyon szép teljesítménnyel zártak a tanulóink.

Három diákunk kiemelkedő feleletéért elnöki dicséretben részesült: Balogh Vilmos, Tóth Dzsenifer, Sándor Dzsenifer. Ezúton szeretnénk megköszönni a vizsgabizottság és a felkészítő pedagógusok lelkes munkáját.

Baloghné Lipták Bernadett, osztályfőnök

A vizsgáról készült képek itt láthatók: http://bit.ly/2nVpfEC

Tags:
Menü