Esély Teke Kupa

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Esély Teke Kupa HírekA debreceni Telegdi Kata Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium 13. évfolyamos vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző tanulói március 9-én „integrált tekenapon” vettek részt az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban.

Az alábbiakban dr. Nagyné Berke Mónika, a LÉARE munkatársa beszámolóját adjuk közre – és köszönjük, hogy intézményünk is részese lehetett ennek a nagyszerű programnak!

„A Hajdú Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezésében került sor 2017. március 9-én az első integrált tekenapra Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban.

A programon a Telegdi Kata Szakképző Iskola 1. osztálya is részt vett.

A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete profi tekései segítették a látássérültekből és látókból álló csapatokat.

A verseny megkezdése előtt a 6 fős csapatok játékos formában megismerkedtek egymással, és a tekézés szabályaiba is beavatást nyertek dr. Kunkli Tiborné és Szalmási József közreműködésével.

Ezt követően kipróbálhatták a megszerzett tudást a pályákon. Az éles bevetést megelőzően megtapasztalhatták a fiatalok, hogy milyen bekötött szemmel tekézni. A versenyen a csapattagok mindegyike tízet guríthatott, és a 60 gurítás összege adta a végeredményt.

Minden játékos pontírással ellátott emléklapot kapott, az első három helyezett pedig érmet is akaszthatott a nyakába.

Minden résztvevőnek, segítőnek köszönjük a jó hangulatot, és reméljük, hogy hamarosan folytatni tudjuk a közös tekézést!”

Az eseményen készült képek itt láthatók: http://bit.ly/2o0KdSb

Tags:
Menü