Készülődés az OSZKTV fordulójára

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Készülődés az OSZKTV fordulójára HírekA kisvárdai Tessedik Sámuel Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium hét tanulója nagy lelkesedéssel készül a regionális versenyre humán tantárgycsoportból.

Az iskolai fordulót a lehető legjobb eredménnyel zárták a diákok, az Észak-Alföldi régióban az iskolák közötti versengésben.

Nagy örömmel tölti el iskolánkat, hogy a régió legjobbjai között szerepeltek a gyerekeink.

Az eddig elért eredmények még inkább ösztönzik a tanulókat, hogy precízebben és szorgalmasabban készüljenek a következő megmérettetésre, hiszen céljuk a győzelem!

Az első helyet a 9. évfolyamos vendéglátó eladó szakos tanuló, Horváth Szabolcs tudhatja magáénak, akit Varga Attila 10. évfolyamos vendéglátó eladó követett, majd Kasza Vivien 10. évfolyamos eladó.

Ferencz Anikó, Sipos Dóra 10. évfolyamos vendéglátó eladó, Lakatos Éva 10. évfolyamos eladó szakos tanuló és Fehér Rebeka 10-dikes vendéglátó eladó folytatta a ranglistát.

Felkészülésükhöz kívánnak tanáraik kitartást és sok sikert!

Balázs Anita, magyar – történelem szakos felkészítő tanár

Néhány kép a felkészülésről itt: http://bit.ly/2lCCWqd

Tags:
Menü