Eladók a kisvárdai Tessedikben

folder_openHírek

Intézményünk egyik legsikeresebb képzései közé tartozik az Eladó szakma. Az idei tanévben is teljes létszámban indult el a képzés.

Szent Bazil Középiskola Eladók a kisvárdai Tessedikben HírekTanítványaink három év alatt az élelmiszer- és vegyi áruk, ruházati-, és műszaki cikkek eladásában szereznek meg minden készséget, képességet és jártasságot. Az általános iskolából érkezve szinte minden újszerűen hatott kilencedikes tanulóinknak, kevesebb közismereti, több szakmai tantárggyal találkoztak. Az első hetek nehézségeit leküzdve mostanra már mindenki látja, hogy ez egy gyakorlatközpontú szakma. Egyre gyakrabban hallják a szintvizsga kifejezést. Már most izgulnak, mivel látják, hogy a sok elméleti szakmai tantárgy milyen fontos. Kezdik megérteni, miben különbözik egy szakma megtanulása az általános iskolai tanulmányaikhoz képest. Iskolánkban ehhez minden segítséget megkapnak. Felkészült pedagógusok próbálják úgy átadni a szakmai tudást, hogy az minden diák számára érthető legyen, a tanórákat színessé téve, kreatív, változatos feladatokat és technikai eszközöket alkalmazva. Mostanra már egy jó kis osztályközösség is kezd összekovácsolódni. Barátságok szövődnek, jókedvűen, örömmel jönnek iskolába diákjaink, melynek nagyon örülünk. A Tessedikben törekszünk a családias légkör fenntartására, mert hisszük, hogy vidám, oldott légkörben a tanulás motiválása is könnyebb. A szintvizsgára készülve csomagolnak és mérni tanulnak diákjaink. A tizedikes Eladó osztály projektmunka keretében gyakorolja az élelmiszerek és vegyi áruk csoportosítását magyar és angol nyelven egyaránt. A gyakorlat és az elmélet találkozását ötvözik itt tanulóink.

Baloghné Lipták Bernadett, osztályfőnök
Még több kép a linken: http://bit.ly/2fSdLBG
 

Tags: ,
Menü