Szibériától a csillagokig

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Szibériától a csillagokig HírekA nyíregyházi Tessedik Sámuel Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium tanulói két, egymástól merőben eltérő kiállítást tekintettek meg 2016. november 11-én.

Először a GULÁG Emlékbizottság „Barakkba zárva – Életre ítélve” című dokumentumokkal, képekkel gazdagított installációit tekintették meg a diákok tanáraik kíséretében Nyíregyházán, a Kossuth téren. Főként postásokat és vasutasokat, mintegy 2300 embert hurcoltak el a megyeszékhelyről szovjet kényszermunkatáborokba 1944-ben. A kiállítás szervezőinek nem titkolt célja, hogy elsősorban a fiatalokat, a tanuló korosztályt vonják be a programba, de számítanak szakértő pedagógusok, történelemtanárok közreműködésére is. A fotókhoz magyarázó szövegeket is fűztek, amik megkönnyítették a kiállított képek értelmezését.

A tanulók közül többen is elmondták, hogy nem is rendelkeztek ismeretekkel erről a korszakról, pedig közel 800.000 magyart hurcoltak el a GULÁG-ra és közülük kétszázezren vissza sem tértek.

A második tárlat már a tanulók számára sokkal ismertebb témát dolgozott fel, a Star Wars filmek világába csöppenhettek bele egy magángyűjtő egyedi kollekcióján keresztül. Ezek a kiállítási tárgyak sehol máshol nem láthatóak, mert a gyűjtő saját maga tervezte és készítette el mindet.

A különböző tárgyak tanulmányozása közben a tanulók önfeledten elevenítették fel a hozzájuk kapcsolódó filmbeli történeteket és átszellemülve csodálták tovább szeretett ikonjaikat. Még a Star Wars univerzum iránt kevésbé érdeklődő diákok is kedvet kaptak legalább a legújabb film megnézéséhez.

Erdélyi-Farkas Tímea, Vajda Gyula, Tóth András
A kiállításokról készült képek itt tekinthetők meg: http://bit.ly/2f3Ki5D
 

Tags:
Menü