Elballagott a „vén diák” a kisvárdai Telegdiben is

folder_openHírek

A kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában 2016. április 30-án tartottuk a ballagási ünnepséget.
Szent Bazil Középiskola Elballagott a „vén diák” a kisvárdai Telegdiben is Hírek

Nagyon izgultunk az időjárás miatt, hogy hogyan alakul, de szerencsére kegyes volt hozzánk, és napsütéses időben tudtuk búcsúztatni a végzős Irodai asszisztens, Gyakorló fodrász, valamint Számítógép-szerelő, karbantartó osztályainkat.
Az alsóbb évesek már korán reggel illatos orgonákkal öltöztették fel az iskola auláját, udvarát, tantermeit. A táblákon különböző bölcs gondolatok, üzenetek díszelegtek. Az utolsó osztályfőnöki órára hívó csengőszó után kiosztásra kerültek a tarisznyák a ballagó diákok számára, benne ki-ki megtalálhatta jelképes útravaló apróságait. Úgy gondoljuk, sokat érnek majd ezek a kedves dolgok az évek múlásával. Szokásunkhoz híven, az ünnepi műsor előtt a végzős osztályokkal szó szerint „ballagtunk” Kisvárda főterén és a lovas szobornál készítettünk még egy csoportképet.
Igazán szép látványt nyújtott a sok ünneplőbe öltözött fiatal, akik érezték, hogy ez az ünnep most róluk szól, értük van. A műsor, benne a szavalatokkal, búcsúbeszédekkel, igazgatói beszéddel, alkalomhoz illő zenékkel, a zászlóátadással nagyon megható volt. Természetesen nem maradhatott el azon tanulók jutalmazása sem, akik tanulmányi eredményeikkel, a közösség érdekében végzett kimagasló munkájukkal, versenyeredményeikkel hozzájárultak iskolánk hírnevének öregbítéséhez.
Oklevelet és könyvjutalmat kaptak az alábbi tanulók: Bódi Edina, Csordás Alexandra, Dajka Anett, Dudás Nikolett, Jánvári Ádám, Kovács Bettina, Majóczki Marianna, Magyar Ildikó, Orosz Nikoletta, Szücs Viktória, Tóth Barbara, 14. évfolyamos Irodai asszisztens szakos tanulók, Balogh Attila, Pécsi Tibor, Rostás Szabolcs, Veress Miklós, 11. évfolyamos Számítógép-szerelő, karbantartó szakos tanulók, valamint Tóth Alexandra és Tóth Evelin, 14. évfolyamos Gyakorló kozmetikus szakos tanulók.
A jók között a legjobbnak járó díjjal, azaz a Telegdi emlékplakettel Balogh Barbara 14. évfolyamos Irodai asszisztens szakos tanuló büszkélkedhet, hiszen ő lett az „Év diákja”.
A pedagógusok közül Kaczur György részesült az „Év tanára” elismerésben. Szívből gratulálunk a jutalmazottaknak, és ezúton is kívánunk sikeres szakmai vizsgát valamennyi végzős diákunknak!
Oroszné Radóczi Erika, osztályfőnök
További képek itt: http://bit.ly/1Otj9GV

Tags: , , , ,
Menü