A kisvárdai számítógép-szerelők kisvizsgán tették próbára magukat

folder_openHírek

A kisvárdai végzős Számítógép-szerelő, karbantartó osztály tanulói 2016. április 06-án, szóbeli kisvizsga keretében, valódi vizsgakörülmények között tették próbára magukat, tudásukat.
Szent Bazil Középiskola A kisvárdai számítógép szerelők kisvizsgán tették próbára magukat Hírek
A „próba szóbeli vizsgán” a válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorból húzott kérdések alapján történt. A központilag összeállított vizsga kérdései – mint majd az „éles” vizsgán is – a Szakmai követelmények fejezetben megadott témaköröket tartalmazta. A kisvizsgát megelőzően a megnyitó alkalmával pár gondolatban útmutatót adtam a diákoknak ismételten arról, hogyan érdemes felépíteniük a feleletet, s hogy már csak a kihúzott tételre koncentráljanak, ennek megfelelően történjen majd a jegyzetelés. A feleletet felkészülési idő előzte meg. Tanulóink teljesítményét a vizsgakritériumoknak megfelelően értékeltük, valamint rövid, személyes észrevételt is kaptak tőlem, illetve Kaczur György tanár úrtól az eredményhirdetéskor. A kisvizsgát az osztály ügyesen teljesítette, születtek kiemelkedő teljesítmények, valamint voltak itt-ott hiányosabb feleletek is, mely megítélésünk szerint az izgalomnak volt köszönhető. Diákjaink elmondása szerint jó lehetőség volt ez a megmérettetés arra, hogy megtapasztalják, milyen lesz majd a nagy nap, azaz május 11-e. Bízom abban, hogy hasonlóképpen jól fog alakulni.

Dudásné Bereczki Viktória, osztályfőnök, szaktanár

Tanulói vélemény:
„Személy szerint én nagyon jónak tartom, hogy a szakmai vizsgát kisvizsga előzi meg. Igaz, nagyon izgultunk, de azt hiszem, megpróbáltunk kihozni minden tudást magunkból, amit az évek folyamán szereztünk. Tanárnő és tanár úr nagyon sok munkát fektettek a kisvizsgába, előtte is már a szóbeli tételekből feleltünk órákon, a kisvizsgán komolyak és szigorúak voltak. Motiváltak bennünket, de elmondták a hibákat is.”
(Rostás Andor, 11. évfolyamos Számítógép-szerelő, karbantartó szakos tanuló)
Még több kép a vizsgáról: http://bit.ly/1S7ytbK

Tags: , , ,
Menü