Rendhagyó történelem órán emlékeztünk

folder_openHírek

Minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Az áldozatok emlékének tiszteletére rendhagyó történelem órával készültek a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban. Néhány tanuló, segítve tanáraik munkáját, kiselőadással tették emlékezetesebbé a tanórákat.
Szent Bazil Középiskola Rendhagyó történelem órán emlékeztünk Hírek

Ez a nap szimbolikus jelentéssel bír, hiszen 1947-ben, ezen a napon a szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, aki mindvégig a kommunizmus ellen lépett fel. A második világháborút követően szovjet mintára a kommunista párt egypárti diktatúrát épített ki, mely a boldog élet ígéretével próbálta megnyerni a nép támogatását. A hatalom megszerzésének és megtartásának egyik fontos eszköze volt az ÁVO, majd az ÁVH által alkalmazott terror. Sorra indultak a koncepciós perek, koholt vádak alapján emberek és családjaik kerültek ártatlanul börtönbe vagy kényszermunka táborokba. Szabadságjogaiktól és a demokráciába vetett hitüktől teljesen megfosztott emberek rettegésben éltek saját hazájukban is.
Fontos, hogy a fiatalok ápolják az emlékeket és a történelem nyújtotta tanulságokból okulva szebbé és jobbá tegyék jövőjüket.
Balázs Anita, szaktanár

Tanulói vélemények:
„Fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk az áldozatokról, hiszen így jobban átérezhetjük a sorsukat.” (Szőllősi Ibolya, 10. évfolyamos Vendéglátó eladó szakos tanuló)
„Örültem annak, hogy kiselőadást tarthattam a kommunizmus áldozatainak emlékére. Így megértettem az akkori helyzetet.” (Nagy Nikoletta, 10. évfolyamos Vendéglátó eladó szakos tanuló)
Képek még: https://on.fb.me/1R3uWuP

Tags: , , , ,
Menü