Te is lehetsz Dr. Csont!

folder_openHírek

Egy hétfői nap az osztályfőnökünk javaslatára elmentünk a debreceni Kölcsey Központba, ahol megnéztük a „Légy részese az embertani kutatásoknak, derítsd ki valaha volt embertársaink nemét, életkorát, betegségeit” című kiállítást.

Szent Bazil Középiskola Te is lehetsz Dr. Csont! Hírek

A tárlat történelemmel kapcsolatos Székelyföldön feltárt csontokon mutatta be és azt hogyan is dolgoznak az antropológusok. A kiállítás első felében bemutatták, hogyan és mit vizsgálnak az embertan művelői. A csontokon megtekintésével megfigyelhettük, hogy az őseink csontvázán milyen nyomokat hagytak a különböző betegségek, milyen magasak voltak és hány évesek voltak, amikor elhunytak.

A kiállítás második felében tudósok által készített szobrokat tekinthettük meg és azt hogyan tudják rekonstruálni az arckoponya segítségével a régen élt emberek arcvonásait.

Számunkra nagyon tanulságos és hasznos volt a kiállítás, mert amit anatómia tantárgyból tanultunk a csontokról és betegségekről azt most eredeti csontokon figyelhettük meg. Ez sokat segített abban, hogy az emberi testtel kapcsolatos tudásunk magasabb szintre kerüljön.

Készítette: Béres Bernadett, Miskolczi Edina és Szala Barbara

10. évfolyamos Szociális gondozó és ápoló tanulók

További képek: http://on.fb.me/1YmDUD5

Tags:
Menü