Egy nap két meglepetés

folder_openHírek

2015. október 19-én ismét egy nem szokványos gyakorlati nap jött el a gyakorló kozmetikus osztály életében. Félve várták a napot, hiszen nagy felelősséggel járó műveletet sajátíthattak el: a fülbelövést. Mint már annyiszor, Dávidáné Krómer Beáta nyíregyházi kozmetikus oktató a Studex cég megbízásából ismét megtanított egy kozmetikus évfolyamot a fülbelövés szakmai fortélyaira.

Szent Bazil Középiskola Egy nap két meglepetés Hírek

Az elméleti órán nemcsak a pisztolyok használatát ismertette, hanem hasznos tanácsokat is adott a művelet sikeres végrehajtására. Ezek után került sor a gyakorlatra, ahol egymásnak lőttek fülbevalókat a kívánt helyre. Félve fogták meg a pisztolyt, mert nem szerettek volna a társuknak fájdalmat okozni. Aztán amikor átestek a „tűzkeresztségen”, már nem is akarták abbahagyni. Nagyon várták az okleveleket, amelyeket meg is kaptak. A következő meglepetés egy nagy kartondoboz formájában érkezett a Veress és Társa cég kézbesítése által az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. jóvoltából. A tanulók nem győzték „kóstolgatni”a krémeket, pakolásokat, amelyek a különböző bőrtípusok kezelésére szolgálnak. Szívük szerint máris kipróbálták volna egymáson a termékeket, de a gyakorlati nap a végéhez közeledett. Így csak a tégelyek ízléses elrendezésére maradt idő. Már nemcsak képzett fülbelövők, hanem Ilcsi szakemberek is lehetnek a tanulóink.

Polyákné Márta Edina
szakoktató

Nagyon örültem a tanfolyamnak. A fülembe négy új fülbevaló került. Én is gyakoroltam egy osztálytársamon. Próbáltam a kezem remegésének gátat szabni, végül vettem egy nagy levegőt és lőttem. Jobban meglepődtem, mint Barbi. Az Ilcsi csomagra csak annyit tudok mondani: I Love Ilcsi!” (Kovács Krisztián, 13. évfolyamos gyakorló kozmetikus tanuló)

Amikor megtudtam, hogy lesz fülbelövő tanfolyam és pisztolyt is lehet vásárolni, alig vártam, hogy haza menjek és megbeszéljem a családommal. Amikor beleegyeztek, hogy megvehessem, már a húgom nyaggatott, hogy mikor lesz már, mikor lesz már? Mármint neki fülbevaló a fülében. A tanfolyam után megajándékoztam egy neki illő kék köves fülbevalóval, amit természetesen be is lőttem a füleibe. A félévi vizsga után fogjuk tanulni az arcmasszírozást, így anyukámat fogom hozni modellnek. Találtam is az ő bőrének megfelelő Ilcsi masszázskrémet és pakolásokat is.” (Lakatos Eszter, 13. évfolyamos gyakorló kozmetikus tanuló)

További képek: http://on.fb.me/1kEmLIK

Tags: ,
Menü