Az év diákja a kisvárdai Telegdiben

folder_openHírek

LÁSZLÓ IVETT

2013-ban jelentkezett iskolánkba gyakorló kozmetikus képzésre. A diákévei során kitűnő és jó eredményekkel zárta a tanéveket, eredményesen szerepelt versenyeken. A 2014-ben Kisvárdán megrendezett Telegdi Vándorkupa versenyen alkalmi smink kategóriában a IV. helyezést érte el. 2015-ben Debrecenben megrendezett Telegdi Vándorkupa versenyen fantázia smink kategóriában az előkelő II. helyen végzett.  Részt vett a Magyar Vöröskereszt szervezete által 2015. május 25-én Nagyhalászban megrendezett elsősegélynyújtó verseny megyei fordulóján, és csapatban dobogós II. helyezést ért el.

Aktívan részt vett az iskola közösségi életében is. 2013-ban a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola szalagavatóján először lépett színpadra partnerével és színvonalas táncprodukciójukkal színesítették a szalagavató műsorát. Ivett már több mint tizenkét éve gyakorolja a tánc művészetét, néptánc ismeretét a 2014. évi szalagavató előkészítésében is kamatoztatta, mert Ő tanította be az osztálytársainak a Szatmári néptáncot.

Kiemelkedő tánctudását minden évben bemutatja tánc csoportjával Kisvárdán és a környező településeken. Rendszeresen részt vesz Megyei Táncbajnokságon, Nyíregyházán, ahol több alkalommal, táncpartnerével dobogós helyezést értek már el. Kisvárdán, Tokajban és más városokban rendezett néptánc- és társastánc versenyeken is felléptek, ahol I. helyezettek is lettek. Külföldön rendezett táncfellépésekre is hívták már a táncpárost, többek között Törökországba, ahol nagy sikert arattak.

Céltudatos, magabiztos személyiség. Az osztálytársai kedvelik, mert mindig vidám, optimista, kommunikatív. A tanáraival szemben tisztelettudó, segítőkész. Határozott elképzelései vannak a jövőt tekintve.

Meskóné Böszörményi Mária Katalin
igazgató helyettes

Szent Bazil Középiskola Az év diákja a kisvárdai Telegdiben Hírek

 

Menü