Ahol víz van, ott élet is van…

folder_openHírek

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életükben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság e jeles nap alkalmából előadássorozatot szervezett általános és középiskolás diákoknak, amelyek egyikére március 16-án iskolánk 10. osztályos diákjaival mi is ellátogattunk.
A szemléletes, közérthető előadást vetítéssel, animációkkal színesítve Nádasi György vízrendezési referens tartotta. Először néhány bevezető gondolatot hallhattunk a Föld vízkészletéről, a víz körforgásáról, csatornákról, víztározókról, majd egy kis történelmi áttekintés következett a folyók szabályozásáról, Vásárhelyi Pál és Széchenyi István munkásságáról. Szemléletes képek, grafikonok segítségével képet kaptunk Magyarország folyóiról, csatornáiról, különös tekintettel a mi régiónkra kivetítve. Megismerkedhettünk a Hortobágy vizes élőhelyeivel és az ott előforduló állatvilággal. Ezután az árvíz-belvíz, árvízvédelem, megelőzés kérdésköre is szóba került.

Tanulóink az előadás kezdetén mindannyian kaptak egy-egy feleletválasztós lapot, amelyet az tudott csak helyesen kitölteni, aki figyelmesen végighallgatta az előadást. Ezeket a lapokat névvel ellátva bedobhatták egy kis urnába, így részt vehettek egy sorsoláson, ahol apróbb tárgynyereményeket nyerhetnek.

Hasznos előadás volt, örülünk, hogy részt vehettünk, és bővíthettük ismereteinket.

Adorján Lászlóné, szaktanár

Szent Bazil Középiskola Ahol víz van, ott élet is van… Hírek Szent Bazil Középiskola Ahol víz van, ott élet is van… Hírek

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: ,
Menü