Szakma napja a debreceni Tessedikben

folder_openHírek, TÁMOP-3.3.10.

A debreceni Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium 2014. november 19-én megtartotta „A szakma napja” alkalmából szervezett nyílt napját.
A legtöbb látogatónk a végzős diákok közül került ki, jó pár tanulót a szülők is elkísértek. A debreceni tanulók mellett a környék számos általános iskolájából is érkeztek nyolcadikosok. Az érdeklődők megismerkedhettek a 8., illetve 10. osztályra épülő sikerszakmáinkkal (eladó, pincér, szakács), az idei tanévben induló ösztöndíjas képzéseinkkel (húsipari termékgyártó, szociális gondozó és ápoló), továbbá az érettségire épülő képzéseinkkel(kisgyermekgondozó, nevelő, gyógypedagógiai segítő munkatárs). Az interaktív bemutatót követően, Mircz Nárcisz sajttermelő mester kápráztatott el bennünket a sajtkészítés fontos tudnivalóival. A sajtok bemutatása és kóstolása mellett sor került a hozzájuk kapcsolódó ételek, illetve borok ismertetésére is.
Vendégeink kötetlenül beszélgethettek tanárainkkal és tanulóinkkal, miközben betekinthettek képzéseinkbe. A pincér tanulóinkkal különleges koktélokat készíthettek, teríthettek és szalvétát hajtogathattak. A tankonyhán serényen szorgoskodtak a szakács tanulók, akik finom falatokat készítettek az érdeklődő diákoknak. A szociális gondozó és ápoló tanulók segítségével egészségügyi állapotfelmérésben részesülhettek vendégeink. Míg az eladó képzés iránt érdeklődők a Mikulás, és adventi hangulatú kirakatrendezésben segíthettek.
Reméljük, iskolánk sokak tetszését elnyerte és jövőre induló képzéseinken ismét találkozhatunk!
Peténé Hegedűs Judit, igazgatóhelyettes

A rendezvény a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0045 számú Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban projekt keretében valósult meg.



Szent Bazil Középiskola Szakma napja a debreceni Tessedikben Hírek TÁMOP 3.3.10. Szent Bazil Középiskola Szakma napja a debreceni Tessedikben Hírek TÁMOP 3.3.10. Szent Bazil Középiskola Szakma napja a debreceni Tessedikben Hírek TÁMOP 3.3.10.

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , ,
Menü