Pályaválasztási nap – Miskolc

folder_openHírek, TÁMOP-3.3.10.

2014. november 13-án verőfényes reggelre ébredtünk, 8 órakor minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium jókedvű csapata a miskolci Pályaválasztási Kiállítás felé vegye az útját. Utunk a tokaji borvidéken át vezetett a Generali Arénába, mely helyet adott a színvonalas rendezvénynek. A Szabadidő Központban számos közép és felsőfokú intézmény, munkáltató mutatkozott be. A kiállítás célja az volt, hogy segítse a diákokat továbbtanulási lehetőségeik feltérképezésében.

Úgy gondoltuk, hogy ha már Miskolcon jártunk, nem hagyhattuk ki a híres üdülőhely, Lillafüred megtekintését sem. Kellemes sétát tettünk a Hámori tónál, megnéztük a Mátyás korabeli Palotaszállót, mely alatt a Függőkert terül el botanikai ritkaságaival. Gyönyörködtünk a 20 méter magasról lezúduló Szilva patak vízesésében, melynek moraja hozzátartozik Lillafüred hangulatához. Csodálatosan nyugodt volt az őszi természet. A tartalmas nap után fáradtan, de élményekkel feltöltődve érkeztünk haza Nyíregyházára.

Erdélyi – Farkas Tímea, mentortanár

A program a Tessedik TÁMOP-3.3.10. A – 12 – 2013 – 0045 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban pályázat során valósult meg.

Szent Bazil Középiskola Pályaválasztási nap – Miskolc Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Pályaválasztási nap – Miskolc Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Pályaválasztási nap – Miskolc Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Pályaválasztási nap – Miskolc Hírek TÁMOP 3.3.10.

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , , ,
Menü