"Szelet a vitorlába"

folder_openHírek, TÁMOP-3.3.10.

A Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. évben immár 15. alkalommal rendezte meg a „Szelet a vitorlába” elnevezésű Pályaválasztási Kiállítást, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a pálya-, szakma és iskolaválasztás előtt álló 7. és 8. osztályos tanulóknak, szüleiknek, valamint az őket segítő pedagógusoknak.

A rendezvény az elmúlt években az egyik legrangosabb megyei programmá vált, mind a kiállítók mind pedig a látogatók számát tekintve. A kiállításra Debrecenben a Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferencia Központban kerül sor 2014. szeptember 30. és október 01. között. A rendezvényen a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium debreceni tagintézménye külön standdal várta az érdeklődőket, ahol főként az egészségügyi képzések kerültek bemutatásra. A kíváncsiskodók a szakmai információkon kívül részesülhettek még vérnyomás, vércukorszint, marokerő és testzsír százalék mérésben is.
Diákjainkkal szintén ellátogattunk erre az eseményre október 1-én, akik nagyon élvezték a kiállítást. Szemügyre vették a különböző iskolák standjait és nagy izgalommal várták a színpadon fellépő előadókat. Sokak örömére énekelt az Animal Cannibals együttes, majd a produkció végén autogramot osztogattak.

A rendezvény a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0045 számú Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban projekt keretében valósult meg.

Krakkó Réka, szaktanár
Szent Bazil Középiskola "Szelet a vitorlába" Hírek TÁMOP 3.3.10.
Szent Bazil Középiskola "Szelet a vitorlába" Hírek TÁMOP 3.3.10.
Szent Bazil Középiskola "Szelet a vitorlába" Hírek TÁMOP 3.3.10.
Szent Bazil Középiskola "Szelet a vitorlába" Hírek TÁMOP 3.3.10.
 

Tags: , , ,
Menü