Digitálisan a tanórákon

folder_openHírek, TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133

Informatikai ismeretek és eszközök alkalmazása nélkül elképzelhetetlen az életünk. A világ folyamatosan fejlődik, változik, lépést kell tartanunk az információszerzés technikájának elsajátításában is. Erre nem csak informatika óra keretén belül volt lehetőségünk a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában. A pályázatnak köszönhetően más tantárgyakba is be tudtuk vonni a digitális tartalmakat, taneszközöket.

Az IKT, vagyis az Információs és Kommunikációs Technológiák segítségével hatékonyabbá tehető az oktatás, a pedagógus színesebbé, érthetőbbé, kézzelfoghatóbbá tudja tenni tanóráit, míg a tanuló a digitális kompetencia fejlesztése mellett könnyebben el tudja sajátítani a tananyagot. Diákjaink kimondottan szerették a digitális technikákra alapozott órákat, amely motiváló, aktivizáló hatással is bírt. Szakmai etika és kommunikáció tanításánál a tanmenetben szereplő tananyag mellett az adott témában többletinformációhoz jutottak a tanulók, szélesebb látókörre tehettek szert az internet segítségével. A projektoros kivetítés alkalmával a rögzítés könnyebben valósult meg.

Az IKT-s eszközöket a természetismeret órákon is szívesen alkalmaztuk, például természetismereti kisfilmek, interaktív feladatok, tesztek kivetítéséhez. Gazdasági és jogi alapismeretek órán közösen tölthettünk ki szerződéseket és nyomtatványokat, az interaktív tábla segítségével könyvelési feladatokat és pénzügyi számításokat oldottunk meg. Az internet segítségével tanulmányozhatták tanulóink az aktuális jogszabályokat és a változásokat.

A legkülönfélébb tantárgyakba tudtuk sikeresen beépíteni a digitális eszközök használatát. A fodrász szabadkézi rajz esetében többféle frizurát is meg tudtunk nézni, mely önálló alkotó munkára serkentette leendő szakembereinket. Az egyébként is számítógép-használattal egybekötött órák, mint például hálózati ismeretek, információtechnológia alapjai, elektronikus levelezés, információ- és adathasználat, elektronikus írástechnika során megtanulták a diákok a rendelkezésükre álló eszközök szakszerű kezelését, megismerték az internet helyes használatát, az információ keresésének lehetőségeit, sajátosságait.

Iskolánkban a digitális kultúra elsajátításához a lehető legkorszerűbb információtechnológiai eszközök állnak rendelkezésre, melyeken a legújabb szoftverek találhatóak, így diákjaink a legaktuálisabb fejlesztésekkel is naprakészek lehetnek. Reméljük, a jövőben további lehetőségeink nyílnak az IKT-s eszközök alkalmazására a tanórákon.

Nevelőtestület, Kisvárda

A megvalósulást a TÁMOP – 3.1.4 – 12/2 – 2012 – 1133. pályázatnak köszönhetjük!

Szent Bazil Középiskola Digitálisan a tanórákon Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola Digitálisan a tanórákon Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola Digitálisan a tanórákon Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola Digitálisan a tanórákon Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola Digitálisan a tanórákon Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Tags: , ,
Menü