„Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…”

folder_openHírek, TÁMOP 3.3.10-046, TÁMOP-3.3.10.

2014. május 30-án a nyíregyházi Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola diákjai az Erdei Tornapályán vettek részt az Egészség- és sportnap elnevezésű rendezvényen. Sorversennyel indult a program, érdekesnél érdekesebb feladatokat kellett végrehajtani a csapattagoknak. Célbadobás, labdavetés, rák- és pókjárás, könnyebb és nehezebb feladatok tarkították a versenyt. Diákok és tanárok lelkesen és ügyesen vettek részt a sorversenyben, melyet ünnepélyes eredményhirdetés követett természetesen éremosztással együtt.

Ezután focimeccsek zajlottak, fiúk-lányok aktívan és fáradhatatlanul rúgták a labdát.

A program levezetéseként a lelkes résztvevők kb. 10 km-es gyalogtúrát tettek Sóstógyógyfürdőre, ahol megérdemelten egy finom fagylalttal jutalmazták meg magukat.

Vajda Gyula, testnevelő tanár

A rendezvény a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0046 számú projekt keretében valósult meg.

Szent Bazil Középiskola „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…” Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , , ,
Menü