A digitális tartalmak használatának készségfejlesztése tanórán kívül

folder_openHírek, TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133

A kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában az Informatika tantárgy tanításának fejlesztése, illetve más tárgyak oktatásának IKT-val (Információs és kommunikációs technika) való támogatása tanórán kívül, szakkör keretében is megvalósul. A szakkör elsődleges célja a tanulók informatikai ismereteinek bővítése, az informatika megszerettetése. A foglalkozások alkalmával diákjainknak lehetőségük van a korszerű információszerzés technikáinak az elsajátításához, megtanulják a rendelkezésre álló eszközök kezelését, tapasztalatokat szereznek a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés terén, valamint megismerik az Internet helyes használatát. A tanulók a szakkör keretein belül továbbá olyan ismereteket, készségeket sajátítanak el, amelyek képessé teszik őket a jövőben informatikához kötődő egyéni, önálló alkotómunkára. Az IKT alapú óra a pedagógus és tanuló számára azonnali, egyénre szabott visszajelzést tesz lehetővé, támogatja a tanulók egyéni tanulási stratégiáinak kialakítását, elősegíti a tanulók aktivitását, továbbá hozzájárul a digitális kultúra elterjedéséhez. A szakköri foglalkozás ez év január első hetétől minden héten, hétfőn 15 órától 16 óra 30 percig tart, a korszerűen felszerelt 2. számú informatikai tanteremben. A szakköri foglalkozás lehetőségét diákjaink szívesen fogadták, melyet minden héten telt létszámban, előszeretettel látogatnak.

Dudásné Bereczki Viktória, szaktanár

A szakkör a TÁMOP – 3.1.4 – 12/2 – 2012 – 1133. pályázatnak köszönhetően valósul meg.
Tanulóink írták:

„Tényleg örülök, a szakkör lehetőségének, nagyon hasznosnak tartom, mert ezeken az órákon kiegészítjük informatikai tudásunkat. Végig dolgozunk, jó hangulatban telik az idő.”
Sándor Antónia 12. Fodrász tanuló
„Ezek az órák véleményem szerint azért jók, mert segítenek az órai tananyagot kibővíteni. Hiába van késő délután az időpont, mégis marad figyelmünk, mert a foglalkozások érdekesek, fejleszteni tudjuk az információs képességeinket újabb dolgokkal. Tanárnő segítőkész, a szakköri 2 óra mindig olyan hamar eltelik, kellemes a hangulata.”
Lázár Szabina 12. Fodrász tanuló
„Január eleje óta minden hétfőn szakkör van az osztályfőnökünkkel. Ezen a napon vagyunk iskolában, 8 óránk van, ezután van a szakköri foglalkozás. Szeretjük ezt a két órát, mert jó a hangulata, egyáltalán nem érezzük, hogy fáradtak lennénk. Idő van arra, ha valamit nem tudunk, Tanárnő egyenként elmagyarázza nekünk. Segítenek a feladatok a számítógépes vizsgánk felkészítésében is, nagyon hasznosnak tartjuk. Már nyolc szakköri napon túl vagyunk, várjuk a többit is!”
Juszku Mariann és Lipták Klaudia 12. Fodrász tanuló

Szent Bazil Középiskola A digitális tartalmak használatának készségfejlesztése tanórán kívül Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola A digitális tartalmak használatának készségfejlesztése tanórán kívül Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola A digitális tartalmak használatának készségfejlesztése tanórán kívül Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Szent Bazil Középiskola A digitális tartalmak használatának készségfejlesztése tanórán kívül Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Tags: , ,
Menü