Jogos kérdések

folder_openHírek, TÁMOP-2.2.5.

2013 május 30-án jogi előadás megtartására került sor Kisvárdán a Vám- jövedéki és termékdíj ügyintéző szakos tanulók számára. A program megvalósulását a Tamop 2.2.5 pályázat tette lehetővé. A kisvárdai városi bíróság vezetőjének engedélyével jogi témában általános ismertetőt hallhattunk szakember előadásában. Az Általános jogi ismeretek órán tanultakat egészítette ki és nyújtott részletesebb információkat. Az előadásban szó esett a bíróságok felépítéséről, szintjeiről, és egy peres eljárás lefolytatásának mentéről. Megtudtuk, hogy milyen típusú ügyekkel foglalkoznak Kisvárdán és hogyan lehet a bírósághoz fordulni. Megismerhettük a bíróságon dolgozók feladatait, külön kitérve egy bíró hatáskörére. Világossá vált, milyen sok minden szükséges egy bírói szakvizsgához és menyire komoly hivatás ez.

Tanulói vélemények:

Csilla: az előadás megerősített az eddigi jogtudásomat és számos érdekességet is hallhattam, ami a tanórába nem fért bele. Nekem nagyon tetszett!
Tamás: nagyon sok hasznos és érdekes dolgot tudtam meg a bíróságokról, így pontosabb lett az eddigi tudásom is.

A szakmai program megvalósulását a TÁMOP-2.2.5. A-12/1-2012-0024 számú projekt keretében valósult meg.
Szent Bazil Középiskola Jogos kérdések Hírek TÁMOP 2.2.5. Szent Bazil Középiskola Jogos kérdések Hírek TÁMOP 2.2.5. Szent Bazil Középiskola Jogos kérdések Hírek TÁMOP 2.2.5. Szent Bazil Középiskola Jogos kérdések Hírek TÁMOP 2.2.5. Szent Bazil Középiskola Jogos kérdések Hírek TÁMOP 2.2.5.

Tags: , , ,
Menü