Kirándulás a nyíregyházi vadasparkban

folder_openHírek

2013. május 15-én a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium valamint a Telegdi Kata Szakközépiskola és Szakiskola IPR pályázatában résztvevő tanulói kirándulást tettek a nyíregyházi vadasparkba.
A kis csoport korán reggel a vasútállomáson gyülekezett, majd a Sóstói állomástól egy kis sétával elértük a célunkat.

Diákjaink élvezettel vették birtokukba az állatparkot. Láthattunk fókákat, jeges és barna medvéket, tigrist, párducot és egyéb különleges állatokat is. Nagy érdeklődés övezte a gibbonokat, akik „kötéljátékukkal” mosolyt csaltak tanulóink arcára. Sokat időztek tanulóink a mediterrán házban, ahol különleges és félelmetes vízi állatokkal is ismerkedhettek meg. A látvány felejthetetlen volt mindannyiunk számára, hiszen néha úgy éreztük, mintha mi is a vízben úsznánk az állatokkal. Ez után a különleges élmény után egy kissé másfajta érzelmek kerültek előtérbe, amikor is a félelem barlangjába beléptünk. Itt találkozhattunk olyan állatokkal, amelyektől a legtöbb ember fél, mint például egér, patkány, skorpió, kígyó. A sétánk tovább indult a nagy érdeklődéssel várt zsiráf, teve és páviánok felé.

A kirándulásunk ismét kellemes része következett, az ebéd. Minden tanulónak sült burgonyát, rántott szeletet és savanyúságot szolgáltak fel, amit diákjaink el is fogyasztottak. A kirándulás tovább folytatódott a háziállatok felé, majd a madárketrecek köré gyűltek a diákok. A páva, aki megmutatta nekünk színes tollazatát valamint a papagájok éles hangja vonzott bennünket feléjük. Sajnos az idő túl kevés a vadaspark pedig túlságosan nagy volt ahhoz, hogy mindent láthassunk, de a diákok maradandó élményekkel és sok fényképpel indultak haza.

Szent Bazil Középiskola Kirándulás a nyíregyházi vadasparkban Hírek

További képek FACEBOOK oldalunkon: www.facebook.com/felvteliiroda

Tags: , , ,
Menü