Gyakorló kozmetikus év végi vizsgája Kisvárdán

folder_openHírek

Ez a tanév is hamar eltelt a kisvárdai gyakorló kozmetikus tanulóink számára. Még most volt, hogy becsengettek az 1. órára, ma pedig már az év végi vizsga miatt izgulhattak. A feladatok mindenki számára ismertek, hiszen év közben sokat gyakoroltak, mivel a kozmetikai szalonokban is igen keresett szolgáltatások. Ezek a: szempilla- és szemöldökfestés, szemöldökszedés, szőkítés, gyantázás és az igen népszerű arcmasszázs. A vizsga jó hangulatban telt, a lányok kiegyensúlyozottak voltak, a legjobb formájukat hozták és így rendkívül jó eredmények születtek, az osztályátlag: 4,5!

„Számomra nem volt nehéz a vizsga, fel voltam rá készülve. Talán ezért is tűnt úgy, hogy gyorsan eltelt. Felkészülésem meghozta gyümölcsét: szép eredményt értem el, melynek nagyon örülök”
V. Vivien
„Véleményem szerint hasznos volt az év végi vizsga, mert megtudhattam, hogy rövid idő alatt is mennyit fejlődtem. Örülök, hogy jól sikerült a vizsgám, mert ez megerősítette bennem az elhatározást, hogy kozmetikus legyek.”
K. Roxána
„Attól függetlenül, hogy vizsga volt, nem éreztem feszélyezve magam. Úgy érzem, hogy e miatt is nagyon összeszedetten teljesítettem és ez meg is látszik az eredményemen.”
K. Gyöngyi

Írta: Kovács Istvánné szakoktató
Szent Bazil Középiskola Gyakorló kozmetikus év végi vizsgája Kisvárdán Hírek Szent Bazil Középiskola Gyakorló kozmetikus év végi vizsgája Kisvárdán Hírek Szent Bazil Középiskola Gyakorló kozmetikus év végi vizsgája Kisvárdán Hírek
 
További képek FACEBOOK oldalunkon: www.facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , ,
Menü