Sütőüzemi látogatáson a kisvárdai szakács tanulók

folder_openHírek, TÁMOP-2.2.5.

Szakmai programjukon belül, sütőüzemi látogatáson vehettek részt a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium 9. évfolyamos szakács tanulói. A program lehetőséget adott diákjaink számára, hogy az ételkészítési alapok tantárgyon belül tanult tészta félék közül a kelt tészták elkészítési módját megtekinthessék. Segítséget nyújtott abban is, hogy a tanulók megtudhassák mitől jó egy kovász és mit kell tenniük, ha a tészta mégsem úgy kelt meg ahogy kell, ehhez gyakorlati tanácsokat kaphattak.

A látogatás alkalmával tanulóink betekintést nyerhettek a pék szakma rejtelmeibe és megtudhatták a kenyér készítés fázisait. Ebben a sütőüzem dolgozói voltak a segítségünkre. Információt szerezhettek diákjaink a kelesztés menetéről, a gyúrásról, dagasztásról és az ezekhez használt gépek működéséről.

Megtekinthették a kelesztő helyiséget és a formázó gépet, mely, mint megtudtuk naponta 2-3000 darab kiflit formáz meg. Nagy érdeklődés fogadta a diákok körében a két hatalmas kemencét, amelyekben a kenyeret sütik. A pékségben dolgozók elmondták, hogy nyáron amikor kint is nagy hőség van és mindkét kemence működésben van, bent körülbelül 70 fokban dolgoznak. A diákok csendben hallgatták, hogy melyik kenyeret hány percig milyen hőfokon sütik.

Bemutatták, hogy milyen tálcán milyen péksüteményeket sütnek. Külön kemencét működtetnek ezek elkészítéséhez, amit mi is megtekinthettünk működés közben. A látogatásunk végén megtekinthettük a kenyerek szeletelési módját és csomagolási menetét.

Minden diák kapott egy kis kóstolót az üzem dolgozóitól, így nagy élményekkel, új ismeretekkel és tele hassal fejeztük be az üzemlátogatásunkat.

Köszönettel tartozunk a sütőüzem vezetőinek és dolgozóinak a lehetőségért.
Jancsóné Belinszky Marianna osztályfőnök
Tanulóink írták:

Az osztályommal egy helyi sütőüzembe mehettem üzemlátogatásra.
Még be sem léptünk és máris a frissen sütött kenyér illata fogadott bennünket. Nagyon sok mindent megtudhattam a kenyér illetve péksütemények készítéséről. Nagyon érdekesnek tartottam a leveles tészta készítéséhez használt gépet valamint a kenyérszeletelőt is.
A látogatásunk végén egy kis kóstolóval is megkínáltak bennünket.”
(Írta: Cselle László 9. évfolyamos szakács tanuló)
A sütőüzemi látogatás számomra nagyon érdekes volt. Nagyon sok új ismeretet szereztem a kenyérkészítésről. Jókor jött ez a látogatás számunkra, hiszen ételkészítési alapok órán épp a tésztákról tanulunk úgy, mint a kelt, gyúrt, kevert, égetett stb.
Az üzem dolgozói látogatásunk végén friss pogácsával kínáltak meg bennünket.”
(Írta: Fodor Attila 9. évfolyamos szakács tanuló)

 A rendezvény a TÁMOP 2.2.5.A-12/1-2012-0001 – A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium szakképzéseinek továbbfejlesztése kisvárdai székhelyén számú projekt keretében valósult meg.

[nggallery id=243]

Szent Bazil Középiskola Sütőüzemi látogatáson a kisvárdai szakács tanulók Hírek TÁMOP 2.2.5.

Tags: , ,
Menü