Az első vizsgánk röviden

folder_openHírek

Gyakorló kozmetikusok vagyunk. És kozmetikus tanulónak lenni jó. Olyan, mintha egy új hobbit kezdtünk volna el. Az összhatáshoz persze sokat hozzá tesz a társaság is. Kulturális és generációs olvasztótégelynek hívnám, ha nagy szavakat keresnék. Summa summarum élvezzük, imádjuk, szeretjük, csináljuk. Első évben a kézápolás titkait fürkésszük. Január 8-án pedig egy szerény vizsgán adhattunk számot a manikűrről és porcelán-műkörömépítésről szerzett tudásunkról. Pogácsával, izgalommal és hivatalos vizsgabiztossal, ahogy azt illik. Az első 45 percben a hagyományos és a francia manikűr közül készítettünk egyet a modellünk bal kezére. Majd értékelés, rövid szünet, még egy kis pogácsa, és kezdődhet is a második rész. 90 gyorsan elszálló perc alatt építettünk meg 5 porcelán körmöt tippes technikával, francia stílusban. Csak elegánsan! Munkánk végeztével újfent értékelésért sorakoztunk, majd a terem rendbetétele közben talán már mindenki megkönnyebbült, hogy túl van a próbatételen.

Az eredményeket illetően senki sem panaszkodhat, kizárólag „jó” és „jeles” érdemjegyek születtek.

Tanulság: Jó társaságban, kellő szorgalommal és lelkesedéssel könnyedén válhatunk remek szakemberré. Ez persze felelőtlen kijelentésnek tűnhet az első vizsga után, én azonban szívesebben látok benne egy önbeteljesítő jóslatot.

U.i.: Köszönjük a tanárainknak is az eddigi munkájukat. Nem mert így illik, hanem mert valóban rászolgáltak.

Készítette Miholecz Dóra első évfolyamos gyakorló kozmetikus tanuló

Tags: , , ,
Menü