„Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.”

folder_openHírek

A „telegdiskedések” eseménysorozat keretében került sor az angol nyelvű verseny meghirdetésére január hónapban. A felhívás célja az volt, hogy próbáljunk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a nyelvtanulásra. A nyíregyházi Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola január 22.-én tartotta meg a nyelvi vetélkedőt. A szakmacsoportonként meghirdetett versenyre 7 csapat jelentkezett, egy vám-,jövedéki és termékdíj ügyintéző, egy kozmetikus, két irodai asszisztens és három fodrász csoport tehette próbára tudását. A négy fős teamek szakuknak megfelelő szakmai idegen nyelvű feladatsorokat kaptak, melynek során angol-magyar nyelvű szótárt is használhattak. A diákok örömmel fogadták, hogy a képzésükhöz illeszkedő szövegekkel dolgozhattak, hiszen sokan közülük külföldön is ki szeretnék próbálni képességeiket.

A selejtező eredményeképpen két csapat jutott tovább: a 12/NI/2011-es, irodai asszisztens osztály indulói és a 14/NK-N/2011-es kozmetikus tanulók. Sok sikert kívánunk tanulóinknak a telephelyek között megrendezendő versenyen is !

„Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.”

Készítette: Kovalecz-Szabó Csilla szaktanár
[nggallery id=207]

Tags: , , , ,
Menü