A bőség kosara karácsonyra

folder_openHírek

Novemberi Telegdiskedések – Eredményhirdetés Kisvárdán

10 éves a Telegdi! Az egész esztendős programsorozat keretén belül a novemberi hónap a jótékonykodásról szólt. Diákjaink számos cselekedetükkel adtak hitelességet azon kijelentésnek, miszerint: Jónak lenni jó! A kisvárdai tanulók többek között kórházban fekvő beteg gyerekek arcára csaltak mosolyt és ajándékozták meg őket, öregotthonban tartózkodó idős emberek frizuráját készítették el, kutyamenhelyre látogattak és az állatokról nagy szeretettel gondoskodtak, fogyatékkal élő gyerekek napjaiba csempésztek vidámságot és még sorolhatnánk tovább. Valamennyi szakon képekkel dokumentált jótéteményeknek lehetünk tanúi. Az az osztály, akinek a fotója a Facebook közösségi oldalon a legtöbb lájkot kapta, hatalmas tortát és egy gyümölcskosarat kapott jutalmul. Ők a 13. évfolyamos Gyakorló kozmetikus osztály tanulói voltak. Mindegyik csoport szívét-lelkét beleadta, hogy valakinek, valakiknek örömöt szerezzen, hogy jót tegyen. Így nem is lehetett különbséget tenni, melyik közösség cselekedete volt a legnagyszerűbb. Mert mind az volt! Így a tortafogyasztásból senki sem maradt ki, hatalmas boldogsággal mindenki jóízűen falatozta a különböző ízesítésű csemegét. Ugyanezen a napon kerültek kiosztásra azok az ajándékok is, melyeket a rászoruló társuknak adományoztak a kisvárdai diákok a közeledő karácsony alkalmából. Bízunk abban, hogy az a jóság, amely novemberben megmutatkozott intézményünkben, egész évben jelen lesz. Ennek szellemében kívánunk békés, boldog ünnepeket mindenkinek!

készítette: Nevelőtestület, Kisvárda
[nggallery id=197]

Tags: ,
Menü