Az új nemzedék

folder_openHírek

A 2012/2013-as tanév a fodrász képzésben ismét új csapattal indított: a 11/KF-N/2012-es osztállyal, akik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat választott szakmájuk első napjaiba. Mindannyian figyelmesen hallgatták végig az első napon szokásos munka-, baleset és tűzvédelmi oktatást, a házirend felolvasását; a hajmosás elméleti és technikai részleteit. Azonnal hozzá is kezdtek a munkához: egymás haját megmosták, szárították, igazgatták, vasalták, göndörítették. A második napon az egyik legfontosabb műveletet a Marcell hullám elkészítését mutattuk meg. Nagy hévvel és sok „sikeres” munkával lett vége a napnak.

Alig várták, hogy a gyakorláshoz szükséges eszközöket is minél hamarabb megkapják, hogy azzal és azon gyakorolhassanak. Boldogan hozzák-viszik az eszközeiket magukkal, hiszen tudják, hogy mekkora segítség a babafej, mert nem kell minden művelethez modelleket keresni. Már ott van nekik Klára, Liza, Icuka, és a sok-sok „elkeresztelt” baba.

Óriás léptekkel szeretnének haladni, de mindent lépésről-lépésre kell elsajátítaniuk. Nagyon érdeklődőek nemcsak gyakorlaton, hanem már szeretnének a szokásos Road-show-n, bemutatókon, a két napos Beauty-forumon is részt venni. Néhányan az extrém frizurák elkészítésétől sem riadnak vissza: a Szabadságszobor-frizurát – vagy ahogy ők nevezik: Napsugár sérót – is könnyedén befésülték. Nagy létszámú osztály Ők, és nagy létszámú sikeres, végzett fodrászok válnak belőlük a 2014-es tanév végére! Büszkék vagyunk Rátok 11/KF-N/2012 fodrásztanulók!

készítette: Polyákné Márta Edina mesterfodrász, szakoktató

„Gondolom, sokan szerettetek volna már ovis korotokban szakács, boltos, kozmetikus vagy éppen fodrász lenni. Ebből én sem maradhattam ki: rengeteg hajas babám volt, őket fésülgettem, fonogattam, olykor még jól meg is nyírtam. Kisiskolás koromban már eldöntöttem, hogy fodrász leszek. Szüleimtől babafejet kaptam, amin kiélhettem a szenvedélyem. Általános iskola után jött a gimnázium ahol a baba helyett a barátnőim haján gyakoroltam. Érettségi után természetesen a fodrász képzést választottam a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskolában. Nagyon hamar megszerettem az iskolát, a társaimat, a tanáraimat. Két gyakorlati oktatónk Polyákné Márta Edina és Benkőné Oláh Tímea sokat segítenek, hogy maximálisan elsajátítsuk a fodrászat minden csínját-bínját. Osztályfőnökünk Nagy Norbert tanár úr szintén mindenben a segítségünkre van. Nagyon örülök, hogy ebben az iskolában két év alatt olyan szakmát kapok, amiben egy életen át dolgozni és alkotni szeretnék. Bízom abban, hogy a tanulóéveim alatt a vendégköröm nagy része is kialakul!”
Balla Andrea 11. évfolyamos fodrász tanuló

„Amikor kisgyermekként megkérdeztek: „mi leszel, ha nagy leszel?” mindig az első válaszom az volt: ”fodrász leszek, esetleg rendőr”. Ismerőseim, akik ebben az iskolában végzett fodrászok, dicsérték nemcsak ezt a szakmát, hanem az iskolát, tanárait, oktatóit is. Ezért döntöttem végleg a fodrászat mellett. Úgy gondolom jól választottam!”
Sándor Antónia 11. évfolyamos fodrász tanuló

„A fodrász szakma 14 éves korom óta érdekel. Érettségi után jelentkeztem is ebbe az iskolába, mert az ismerőseim javasolták, és mert én is láttam a honlapon a sok érdekes cikket, és boldog voltam, hogy felvettek. Jól döntöttem, hogy ide jöttem tanulni, mert meg vagyok elégedve mindennel és nagyon jól érzem itt magam!”
Balogh Erika 11. évfolyamos fodrász tanuló

„Mióta az eszem tudom, fodrász szeretnék lenni! Az első gyakorlati naptól kezdve mindig fodrászkodom. Hol a Marcell hullámot próbálom elkészíteni a babámon, hol a Napsugár-sérót Cintiának, fonok, vasalok, göndörítek. De már nagyon szeretnék hajat is vágni, festeni, melírozni. A szomszéd nénik a dauerozást kérik tőlem, de magamtól még nem merek belekezdeni. A barátnőim szombatonként disco előtt sorban ülnek nálam a bulifrizurákért. Ha az oktatóim dolgoznak mindig odaállok, figyelem a mozdulataikat; közben folyamatos kérdésekkel bombázom őket, mert minden tudást magamba szeretnék szívni, hogy én is sikeres fodrász lehessek.”
Dudics Zsanett 11. évfolyamos fodrász tanuló

[nggallery id=190]
Tags: , ,
Menü