Jótékonykodás

folder_openHírek

A „Telegdiskedés” elnevezésű jótékonysági hónapban a 9. fodrász osztály tanulói a Kistérségi Szociális Szolgálat Hajléktalanok Átmeneti Szállására látogattak el. Az intézményvezetővel történt előzetes egyeztetés alapján a gyerekek pénzt gyűjtöttek, és ebből 10 csomag teát, 10 kg cukrot, 10 liter citromlevet vásároltunk. Az intézménybe érve nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk. Örömmel fogadták az ajándékokat a lakók és az ott dolgozók egyaránt. Dicső Lászlóné, a szálló vezetője egy rövid tájékoztatást tartott az intézmény lakóinak életéről, mindennapjairól.

írta: Oláhné Szabó Anita osztályfőnök

Tanulói vélemények:

„Azt tapasztaltuk, hogy a szállón dolgozók és a lakók is nagyon kedvesek voltak. Az intézményben rend és tisztaság volt. Úgy gondoljuk, hogy toleránsabbak lettünk ezzel a társadalmi csoporttal szemben. A jövőben is szívesen részt veszünk hasonló adományozásban.”
(Csuka Vivien, Lakatos Annamária)
„Dicső Lászlóné Vera néni elmondta a hajléktalanná válásuk folyamatát. Ezáltal jobban megértjük ezeket az embereket, és szívesebben segítünk rajtuk a jövőben. Kaptunk ajánlatot arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben mehetünk hajat vágni az ott lakó embereknek. Ennek nagyon örültünk és biztosan fogunk élni a lehetőséggel. A jövőben is örömmel fogadunk hasonló kezdeményezéseket és szívesen segítünk máskor is.”

[nggallery id=160]
Tags: , ,
Menü