Irodai asszisztensek kóstoltak bele a munka világába – beszámoló a nyári gyakorlatról

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Irodai asszisztensek kóstoltak bele a munka világába – beszámoló a nyári gyakorlatról Hírek
A nyári gyakorlat előtt a diákok általában nagyon félnek és izgulnak, aztán csupa jó élménnyel és történetekkel térnek vissza. Most erről számolnak be Nektek:

„Az első napon megismerkedtem az irodával és a munkahely felszereltségével, ami nem volt olyan bőséges, de megfelelt. A munkagépek: számítógép, fax, nyomtató és blokkos számológép (amit csak úgy hívtunk, hogy berregő). Már az első nap megbíztak bennem, sok papír munkát bíztak rám pl.: pecsételtem, megrendelést készítettem számla alapján, kiszámoltam a berregővel a nyilvántartási napló bevételek összegét és jelenléti ívet töltöttem ki a dolgozókról. Én nagyon jól éreztem magam ebben a munkakörben, egyáltalán nem volt fárasztó (már úgy szóltak rám, hogy hagyjam abba egy kicsit vagy menjek ebédelni), hamar eltelt ez a négy hét. Tanulságos volt a gyakorlat, és határozottan megerősített, hogy ebben a szakmában szeretnék elhelyezkedni.”
Kondor Nikolett

„Levéltárban töltöttem a nyári gyakorlatomat, ahol fénymásoltam, szkenneltem, irattároztam, fogadtam a telefonon beérkező hívásokat, iktattam, postakönyvet írtam, leveleket címeztem, faxoltam, kézbesítettem, iratokat semmisítettem meg. Végeztem selejtezési munkát, készítettem dokumentumokat és fel is töltöttem azokat a rendszerbe, valamint jegyzőkönyvet készítettem és gépeltem. Ezen kívül lamináltam, spiráloztam, és bérkartonokat kerestem. Rájöttem, hogy nem olyan egyszerű minden nap reggel nyolctól délután négyig dolgozni, mindössze egy ebédszünettel. De a munka csak az elején volt nehéz, amíg megtanultam, hogy milyen munkafolyamatok követik egymást, valamint, hogy melyik gépet hogyan kell kezelni.”
Andrási Enikő

„A gyakorlati idő hamar eltelt. Nagyon jól éreztem magam ebben a munkakörben, szívesen visszamennék oda dolgozni. Nem akartak elengedni, mivel annyira megszerettek. Remélem, hogy iskola után felvesznek dolgozni.”
Kiss Nikolett

„A nyári gyakorlat nem volt nehéz és fárasztó, ellenkezőleg, pont olyan volt amit hosszabb távon is el tudnék képzelni mint munkafolyamat. Kellemes érzés volt kipróbálni az eddig megszerzett tudásomat élesben is.”
Deák Sándor

„Sok tapasztalatot gyűjtöttem a gyakorlat elvégzése során. Észrevételeim szerint néha sok emberrel kell foglalkozni, és segíteni megoldani a dolgaikat, vagy eligazítani őket az irodák között.”
Soós Nelli

„Nagyon élveztem a gyakorlaton töltött időt az öregek otthonában. Szinte minden percben történt valami, ezért a napok hamar teltek. Úgy érzem, hogy ebben a munkakörben félig adminisztrátor, félig „segítő” lehettem. Az elméletben megtanultakat könnyű volt a gyakorlati mun­kám során alkalmazni. Megtapasztaltam, hogy milyen érzés ügyfelekkel, hozzátartozókkal, az intézmény lakóival foglalkozni, számukra segítséget nyújtani. Nagyon szeretnék hasonló munkakörben elhelyezkedni.”
Balogh Zsanett

„Szerettem a Polgármesteri Hivatalban dolgozni és szerintem ők is megkedveltek. Azt mondták, hogy ha elvégeztem az iskolát akkor várnak vissza, többek közt azért, mert mindig szükségük van egy magas fiatalemberre aki eléri a legmagasabb polcokon is az iratokat.”
Puki Dániel

„A leghasznosabbnak azt érzem, hogy a munkahelyi légkör tapasztalatával gazdagodtam, hogy miként kell viselkedni a kollégákkal. A feladatokat, amiket rám bíztak szerettem megcsinálni. Jártam postára, használtam az irodai gépeket, gépeltem, Excel programmal dolgoztam és néha kávét is főztem.”
Sárga Nikolett

Készítették: II. éves irodai asszisztens tanulók, Deák-Ficzere Petra osztályfőnök, szaktanár
Szent Bazil Középiskola Irodai asszisztensek kóstoltak bele a munka világába – beszámoló a nyári gyakorlatról Hírek
Szent Bazil Középiskola Irodai asszisztensek kóstoltak bele a munka világába – beszámoló a nyári gyakorlatról Hírek

Tags: , ,
Menü