Tanévnyitó 2012. – Kisvárda

folder_openHírek

2012. augusztus 31-én 9 órától ünnepélyes tanévnyitó vette kezdetét a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában, valamint a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban. Már kora reggel népes diáksereg gyülekezett az iskola aulájában, és mi, tanárok arra lettünk figyelmesek, hogy kedves zsibongás, morajlás töltötte be a hatalmas teret. Vélhetően mindenkinek nagyon sok mesélnivalója volt a nyári élményekről, eseményekről. Néhány perccel 9 óra előtt tanulóink felsorakoztak osztályonként az udvaron. Az idei tanévben a régóta oktatott sikerszakmák – úgymint kozmetikus, fodrász, számítógép-szerelő, karbantartó, festő, mázoló és tapétázó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, szakács – mellett megjelent egy új képzés is: a tíz osztályra épülő két tanéves irodai asszisztens. Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő vámügyintéző képzést felváltotta a vám-, jövedéki és termékdíj ügyintéző két tanéves érettségire épülő emelt szintű szakma. Tanáraink elvárják, hogy ezen új szakokon is olyan szép eredményeket tudjanak felmutatni diákjaink a jövőben, amelyek az iskola hírnevének további öregbítéséhez hozzájárulnak. A 2012/2013-as tanévben a hagyományokhoz híven számos színes program tarkítja majd a szorgos hétköznapokat: így például a szalagavató, a Mikulás ünnepség, sportnap, iskolanap, ballagás stb. Az igazgató asszony ünnepi beszédében mindenkit arra buzdított, hogy a tanulást örömteli tevékenységként élje meg, és küldetésként Goethe szavait hívta segítségül: „A legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Kívánunk minden kedves diákunknak sikeres és élményteli napokat!

írta: Nevelőtestület, Kisvárda

Tags: , ,
Menü