Osztoztunk a Campus sikerében (óriási képgalériával)

folder_openHírek

A tavalyinál is színesebb programkínálattal várta az érdeklődőket a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola, valamint a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium az idei debreceni Campus Fesztiválon. Kelet-Magyarország legnagyobb zenei rendezvénye július 25–29. között több mint 50 ezer látogatót vonzott; a nézőcsúcsot jelentő sikernek – az ún. Civil Agóra 75 kiállítója között– immár harmadik alkalommal lehettünk részesei. Kreatív és testdíszítő sátraink előtt folyamatosan – a hivatalos nyitva tartáson túl is – hosszú sorok várakoztak, elsősorban arcfestésre, henna- és csillámtetoválásra, de lehetőség nyílott dekupázs- és mozaikkészítésre, gyöngyfűzésre, továbbá különböző fesztiváldíszek „megalkotására” is. A fesztiválozók kötetlenül beszélgethettek tanárainkkal, megismerhették iskoláink történetét, szellemiségét és nem mellékesen képzési kínálatát, megtudhatták, hogy főiskola, egyetem mellett/után is szerezhetnek szakmát – ingyen, képzéseink elvégzésért pedig pluszpontokat kaphatnak a felsőoktatási felvételin.

A látogatók korösszetételének megfelelően az érettségire (kozmetikus, vámügyintéző, szociális ügyintéző, gyógypedagógiai asszisztens), illetve a 10 osztály elvégzésére épülő képzéseinkre (fodrász, irodai asszisztens, szakács, pincér, szociális gondozó) mutatkozott nagyobb érdeklődést, de a szakképzésre, valamint az érettségire felkészítő képzéseinkkel is „megtaláltuk” vendégeinket.

Reméljük, többekkel szeptembertől iskoláinkban is találkozhatunk!
A campusos csapat (tanáraink): Farmasi József, Földi Judit, Gyarmati Mariann, Huriné Kurucz Krisztina, Kovács Ágnes, Kovács András
Készítette: Farmasi József, osztályfőnök, szaktanár

Tags: , ,
Menü