Szakemberek lettek, levizsgáztak kozmetikusaink a kisvárdai Telegdiben!

folder_openHírek

Sok fontos állomás van egy ember életében. Ezekből az egyik ilyen nagy jelentőséggel bíró volt a 2012. május 24-ei nap a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola kisvárdai tagintézményének végzős kozmetikusai számára, hiszen egy szakmát kaptak a kezükbe, amellyel megindulhatnak a nagybetűs életbe. A lehetőség mindenki számára adott, csak jól kell tudni bánni vele. Önálló vállalkozást indíthatnak vagy alkalmazottként is elhelyezkedhetnek valamelyik szépségszalonban, illetve törekedhetnek arra, hogy a megadott szakmai gyakorlati év után mestervizsgát tegyenek. Diákjaink a két tanév alatt modellek sokaságán gyakoroltak, és csak rajtuk áll, hogy a jövőben a modellekből vendégkört alakítsanak ki, és bővítsék azt. A szépség soha nem megy ki a divatból, ennek megőrzésében segítenek többek között a kozmetikus szakemberek. Fáradságos három vizsganapon vannak túl tanulóink, ahol a szakmai ismeretek alkalmazásán kívül egyéb kompetenciákat is (pl. személyes, társas stb.) értékelt a vizsgabizottság.

Szent Bazil Középiskola Szakemberek lettek, levizsgáztak kozmetikusaink a kisvárdai Telegdiben! Hírek

Írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenységet is magában foglalt a szakmai vizsgájuk. Az esetleges akadályokkal való megküzdés sikeres volt, hiszen a május 24-ei nappal felkerült a pont az i-re, az OKJ-s bizonyítvány pedig ott lobog a diákjaink kezében. Varga Zsanettet a szakmai vizsgán nyújtott kimagasló teljesítményéért a vizsgabizottság dicséretben részesítette, és oklevéllel jutalmazta, továbbá a következő tanulók részesültek még dicséretben és kaptak oklevelet: Ábel Emőke, Galambos Szabina, Kerezsi Kinga, Lehóczki Kinga, Nagy Enikő, Orosz Nikoletta. A szakmai vizsga átlaga 4,58. Mindenkinek szívből gratulálunk, és további munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánunk! Végzett tanulóink EUROPASS bizonyítványt igényeltek, mely megkönnyíti a külföldi munkavállalást. A 2012/2013-as tanévre már megkezdődtek a jelentkezések felvételi irodánkban. Várjuk mindazon tanulni vágyókat nappali és esti tagozaton, akik a szépség megőrzéséhez, mint szaktudással rendelkező kozmetikusok szeretnének hozzájárulni.

írta: Oroszné Radóczi Erika osztályfőnök
Szent Bazil Középiskola Szakemberek lettek, levizsgáztak kozmetikusaink a kisvárdai Telegdiben! Hírek
Szent Bazil Középiskola Szakemberek lettek, levizsgáztak kozmetikusaink a kisvárdai Telegdiben! Hírek
Szent Bazil Középiskola Szakemberek lettek, levizsgáztak kozmetikusaink a kisvárdai Telegdiben! Hírek

Tags: , ,
Menü