Megemlékezés és elismerések a kisvárdai Telegdiben

folder_openHírek

Március 15-e előtti napon – csakúgy, mint minden évben – iskolánk aulájában megemlékezést tartottunk az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról. A tavaszi napsütésben az utcákon lengedező zászlók, a kokárdát viselő emberek, Petőfi Nemzeti dalának felcsendülése, a 12 pont felolvasása, valamint a Pilvax-kávéház nevének említése kapcsán mindannyian egyre, a nemzeti ünnepünkre gondolunk. A tanulóink színvonalas műsorral készültek és a felcsendülő zenék mind-mind megidézték az akkori eseményeket, és hűen tükrözték a nap hangulatát, jelentőségét. Az ünnepi megemlékezés után a kisvárdai tagintézmény igazgatóhelyettes asszonya beszédet mondott, amelyben kiemelte és elismerő szavakkal illette azokat a diákokat, akik a különböző versenyeken dobogós helyezéseket értek el. Az iskola tanulói nagy tapssal és ovációval ünnepelték a győzteseket. Szerencsére sok név hangzott el, amely igazolja, amit mindig is hangsúlyozunk, hogy intézményünkben nagyon sok tehetséges, jól tanuló, a választott szakmájukban kiválóan munkálkodó diák tanul. Íme a nevek és az elért eredmények:

Menyhárt Csilla 12. évfolyamos fodrász tanuló bejutott a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos elődöntőjébe, amely nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el a kisvárdai tagintézmény nevelőtestületét. Már biztos, hogy az OKJ vizsga írásbeli vizsgafeladata alól felmentést kapott. Szívből gratulálunk! Felkészítő tanárai: Tóth-Bíró Ágnes, Nagy Norbert, Dudásné Bereczki Viktória, Kovács Adrienn
Szabolcs Kupán elért eredményeink:
Fodrász
I. helyezett: Kézi Krisztina, 13. évfolyamos fodrász tanuló férfi rövid divatos hajvágás. Felkészítő tanár: Tóth-Bíró Ágnes.
II. helyezett: Menyhárt Csilla, 12. évfolyamos fodrász tanuló fogyasztói divat nappali főn frizura. Felkészítő tanár: Tóth-Bíró Ágnes.
III. helyezett: Aros Judit, 13. évfolyamos fodrász tanuló férfi rövid divatos hajvágás. Felkészítő tanár: Polyákné Márta Edina.
Kozmetikus
III. helyezett: Lehóczki Kinga, 14. évfolyamos kozmetikus tanuló szabadon választott smink kategória. Felkészítő tanár: Kovács Istvánné.
Az országos szakiskolai közismereti tanulmányi versenyek I. iskolai fordulóján informatika tantárgyból kiválóan teljesített a szakiskola 10. osztályából három tanuló: Orgován Tibor, Pásztor László és Tóth Norbert. Ők továbbjutottak a II. regionális fordulóba, amely Hajdúszoboszlón került megrendezésre 2012. március 23-án. Felkészítő tanáruk Dudásné Bereczki Viktória szaktanár.
Mindannyiuknak szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk nekik és iskolánk valamennyi tanulójának!
Nevelőtestület, Kisvárda

Tags: , ,
Menü