Kisvárdai „Telegdisek” a Beauty Fórumon

folder_openHírek

Kozmetikus osztályfőnökként nagy örömömre szolgált, hogy tanulóimmal, a szakoktatókkal, illetve a kísérő szülőkkel együtt részt vehettem 2011. november 05-én a 10. Beauty Hair & Spa Szakkiállítás és Vásáron, amelynek a Syma Rendezvényközpont adott otthont Budapesten. Nemcsak a rendezvény gigantikus mérete, de a színvonalas szakmai bemutatók, legújabb termékek, szolgáltatások is magukkal ragadtak. Itt minden a szépségápolásról szólt. Rengeteg újdonság várta az érdeklődő kozmetikus, kéz- és lábápoló, műkörömépítő-díszítő és fodrász szakembereket, tanulókat, és mindenkit, aki vonzalmat érez az efféle tevékenység iránt. Mivel iskolánk, a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola fő profiljába tartozik évek óta a kozmetikus és fodrászképzés, egyértelmű volt, hogy a kiállításon a helyünk. Lelkes tanulóinkat az sem tántorította el, hogy korán reggel kellett indulnunk, mert a megnyitóra szerettünk volna odaérni. A nap folyamán részesei lehettünk látványos frizura-shownak, csodálhattunk kontykölteményeket, és találkozhattunk a szépségszakmák kiemelkedő szakembereivel. Megismerkedhettünk közel 150 kiállító cég termékével, szolgáltatásával. A kozmetikusok első kézből értesülhettek a szakmájuk újdonságairól, többek között azokkal a luxus hatóanyagokkal találkozhattak, amelyek a mindennapi kozmetikában is jól hasznosíthatók, úgymint: kaviár, arany, gyöngy, selyem, méz, tengeri alga stb. Mindemellett trendi sminkek, sminkelési technikák is bemutatásra kerültek. Nem csak nézelődni, szakmai fogásokat ellesni, újdonságokról értesülni, de vásárolni is lehetett. Több táskányi termékkel, megannyi prospektussal, és nem utolsó sorban rengeteg élménnyel, tapasztalattal tértünk késő este Kisvárdára.

írta: Oroszné Radóczi Erika, osztályfőnök

Szent Bazil Középiskola Kisvárdai „Telegdisek” a Beauty Fórumon Hírek

Fodrász és kozmetikus tanulói vélemények a „Beauty-s” napról

„2011.november 5-6-át – bátran kijelenthetem -, minden kirándulásra jelentkező fodrász tanuló nagyon várta. Hogy miért? Mert Budapestre utazhattunk Polyákné Márta Edina mesterfodrász-szakoktatónk kíséretében, hogy részt vegyünk a Syma Csarnokban megrendezett kétnapos Beauty Forumon. Az odáig vezető hosszú és fáradtságos utat kompenzálta, hogy felkerestük a szállásunk közelében lévő Magyar Nemzeti Múzeumot, ahol a különböző földtörténeti korok eszközeivel, viseleteivel és a ránk hagyott emléktárgyaival ismerkedhettünk meg. Ezt követően fő úticélunk felé vettük az irányt. A rendezvényen nagyon sok hasznos kontykészítési, hajvágási és hajfestési praktikát, aktuális trendet láthattunk. A szakma kiemelkedő alakjai tartottak bemutatókat a különböző standoknál, a kis- és nagyszínpadon is. Lehetőségünk volt vásárlásra, számos termék és eszköz kipróbálására. Az egyik műkörmös cég Bencsik Tamarát sztárvendégnek hívta, aki az új slágerét nagy sikerrel adta elő. A szolárium gépeknél pedig VV Anettet és VV Zsófit pillanthattuk meg. Az első nap végén kikapcsolódásként a közeli plázában sétálgattunk, nézelődtünk, vásárolgattunk, megvacsoráztunk. Ezen a rendezvényen most voltam először, de remélem, nem utoljára. Tetszett, hogy első kézből értesülhettünk a 2012-es divatról mind a fodrászat, mind más szakma terén. Emlékezetes két nap volt. Ajánlom mindenkinek!” (Nagy Anikó, 11. évfolyamos fodrász tanuló)

„2011. november 05-én leendő kozmetikusként egy szakmai kiállítás keretében olyan élményben volt részem, amit majdani munkám során kamatoztatni tudok. Reggel 6 órakor egy kényelmes busszal Budapest felé vettük az irányt szakoktatónkkal, osztályfőnökünkkel és jó néhány érdeklődő szülővel, hogy a Beauty Fórum megnyitójára odaérjünk. Amikor megérkeztünk, a Syma csarnokban már hatalmas volt a tömeg, de ez sem zavart bennünket, hiszen sok új kozmetikai termékkel, szolgáltatással ismerkedhettem meg a nap végére. Mindenki kedvére vásárolhatott, sőt kaptunk ajándékokat is több cégtől, illetve megkóstolhattam, milyen egy csoki szökőkútba mártogatott gyümölcs, édesség. Eddig nem volt részem ilyesmiben. Arra is lehetőségünk nyílt, hogy ingyen megszépíttessük magunkat profi szakemberekkel. Szóval, ez a nap a kényeztetésről, az újdonságok megismeréséről, a szórakozásról szólt. A kísérő szülők is diákoknak érezték magukat, és velünk együtt vettek részt a különböző programokban. Iskolánk fodrász tanulóival is összefutottunk, ők vonattal érkeztek, és két napot töltöttek a fővárosban. Azt hiszem, a legközelebbi Beauty Fórumon is részt veszek.” (Lukács Eleonóra, 13. évfolyamos kozmetikus tanuló)

„Nagyon jól éreztük magunkat, bár fárasztó volt a korai ébredés és a hosszú vonatozás, de számunkra megérte. Nemcsak azért, mert a nagyvárosban sétálgattunk, hanem szakmai szemmel is, hiszen most ismerkedünk a fodrászattal. Rengeteg híres sztárfodrászt és munkáikat láthattuk. A kozmetikus standokon sminkeket, a műkörmösöknél körmöket készíttettünk, így bepillantást nyerhettünk más szépítészeti szakmákba is. Sok eszközt és új anyagot vásároltunk, de még többet láttunk, tanultunk. A nagy csoportlétszám ellenére is összetartó és szófogadó, összeszokott társasággá kovácsolódtunk, amiben nagy szerepe volt oktatónknak is, aki nagy türelemmel és segítő-, szervezőkészséggel „összehozta” a kirándulásunkat. Köszönjük!” (Nagy Petra,11. évfolyamos fodrász tanuló)

„Amikor szerveződött a kirándulás, hezitáltam, hogy menjek-e vagy sem? Aztán a végén itthon maradtam, amit az elmesélt élmények és az ott készült képek alapján már nagyon bánok. Remélem, jövőre is lesz ilyen lehetőség, mert akkor én leszek az első jelentkező!” (Horváth Enikő, 11. évfolyamos fodrász tanuló)

„Már második alkalommal jártam tanárnőnkkel a Beauty-n, és most rábeszéltem néhány osztálytársamat is a csatlakozásra. Örömmel mondhatom, hogy mindannyian elégedettek voltunk a látottakkal, hallottakkal minden téren. A múzeumban is sok érdekes dolgot láttunk, ami szellemi táplálék volt, aztán két nap „tömény” tanulás –, hiszen azt sem tudtuk, melyik rendezvényt tartsuk fontosabbnak megtekinteni -, közben egy kis kikapcsolódásként „plázáztunk” is. Bár jövőre már végzett fodrász leszek, de akkor is elkísérem a tanulókat, ha lehet.” (Jefcsák Ádám, 13. évfolyamos fodrász tanuló)
Már nem először viszek magammal tanulókat különböző fórumokra, bemutatókra. Ezen a mostani kiránduláson elég nagy létszámot, 21 főt sikerült összegyűjtenem magam köré. A tanulók által elmesélt beszámolókból arra következtettem, hogy mindannyiuk számára hasznos volt ez a kikapcsolódás, és a következő tanévben is hasonló létszámra számíthatok. Volt olyan „kislányom” is, aki még soha nem járt a fővárosban, ez külön élmény volt mind az ő, mind az én számomra is, hiszen egy nevezetességet is megmutathattam neki, a szakma apraja-nagyját, és egy igazán nagy bevásárlóközpontot is, a metrózásról nem is beszélve.
Az általunk tanított fodrászati termékeket forgalmazó cégek bemutatófodrászai és munkáik ámulatot keltettek, és mindenkinek tudtak „újat” mutatni, pl.: Fátrai Kriszina, Viola Dóra, Molnár Joli, és még sokan mások. Minden egyes bemutató, továbbképzés, fórum nemcsak azt a célt szolgálja, hogy megismerkedjünk a legújabb anyagokkal, eszközökkel; hanem újabbnál újabb technikákat, trendeket, ismerhessünk meg; tapasztalatokat cserélhessünk más szakmabeliekkel, hiszen még az „öreg rókának” is tudnak újat mutatni. Jövőre ismét ott leszünk!
Polyákné Márta Edina, mesterfodrász, szakoktató

Szent Bazil Középiskola Kisvárdai „Telegdisek” a Beauty Fórumon Hírek

Szent Bazil Középiskola Kisvárdai „Telegdisek” a Beauty Fórumon Hírek

 

Tags: , ,
Menü