„Szólj Be(le)!” – avagy kisvárdai diákok részvétele egy vitaeseményen

folder_openHírek

2011. október 24-én a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola diákjai közül néhányan egy igazán érdekes és izgalmas nap részesei lehettek a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány jóvoltából. Iskolánk egy olyan programra kapott meghívást, ahol a fiatalok és döntéshozók párbeszédet folytathattak az ifjúságot érintő különböző témákról, úgymint a munkavállalás, mobilitás, önkéntesség stb. A program idei központi témája a kreativitás és innováció volt. A Szólj Be(le)! Program egy országos vitaesemény-sorozat, mely keretén belül fontos szerepet kap a párbeszédre nevelés, a fiatalok és döntéshozók találkozása, vitája. A helyszínre érkezésünkkor meleg teával, kávéval fogadtak bennünket a szervezők, majd egy közös ismerkedős játék következett. A közel 50 fős társaság a ráhangolódás után két csoportra oszlott, és interaktív foglalkozások keretében vitázhattak, érvelhettek és győzhették meg egymást a résztvevők többek között arról, hogy a kreativitás fejlesztésének fontosabbnak kell lenni, mint az ismeretátadásnak. Az álláspontok természetesen különbözőek voltak, így aztán mindenki kedvére disputálhatott. Voltak ötletbörzék, szituációs játékok is, amelyek a kreativitásra, a diákok találékonyságára, egyéniségük megmutatására épült. Ebéd után pódium-vitára került sor, melynek keretében szakértők és döntéshozók, többek között polgármester, gimnáziumi igazgatóhelyettes stb. felelhetett a fiatalok által feltett kérdésekre, illetve elmondhatták az újításokról, innovatív tevékenységekről, a tehetségről, az egyéniséget szolgáló feladatokról, tervekről szóló elképzeléseiket. Ezek után a vita értékelése következett kiscsoportos feldolgozás keretében. A „telegdis” diákok nagyon aktívak voltak ezen a napon, sikeresen szerepeltek a különböző játékokban, kitűntek kreativitásukkal, és azt is megmutathatták, hogy lehet és tudnak is kulturáltan vitatkozni egymással. A téma fontosságát jelzi, hogy magyar nyelv és irodalom, illetve kommunikáció órák tananyagában is helyet kap a meggyőző érvelés, a vita.

Szent Bazil Középiskola „Szólj Be(le)!” – avagy kisvárdai diákok részvétele egy vitaeseményen HírekBármennyire is hétköznapinak tűnik, nagyon fontos, hogy tanuljunk róluk, hiszen a mindennapi életben gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy valakit meg kell győzni valamiről, és el kell fogadtatni vele álláspontunkat. Ahhoz, hogy jól és meggyőzően érveljünk, illetve a vita, a szellemi küzdelem során kulturált vitapartnerek legyünk, jó ha tisztában vagyunk néhány aranyszabállyal. A Szólj Be(le)! Program is, amelyen részt vehettünk, azt hivatott szolgálni, hogy fejlessze a fiatalok vita- és érdekérvényesítő készségeit, melynek eredményeként véleményüket hatékonyan tudják képviselni, illetve segítse a pedagógusokat abban, hogy a vitakultúra-fejlesztést beilleszthessék a fiatalokkal való munkába. Összegzésként elmondható, hogy egyáltalán nem baj az, hogy vitázunk, hiszen gondolataink, nézeteink legtöbbször nem azonosak másokéval, viszont tegyük azt kulturált módon, hogy megfelelő partnerek legyünk egy szellemi küzdelemben!

Írta: Oroszné Radóczi Erika, magyartanár

Tanulói összegzés a vitanapról:

„2011. október 24-én került megrendezésre a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium dísztermében egy olyan esemény, amely minden embert érint, és nap mint nap találkozik ezzel a jelenséggel közvetlenül vagy közvetve. Nem tudtuk pontosan, hogy miről is szól majd ez a vitanap, de mikor odaértünk, felvilágosítottak bennünket, és egyből egy mókás játékkal kezdtünk. A játék közben elmagyarázták a nap menetét, és hogy a nagy csoport kettő kisebb csoportban fog tovább dolgozni. A délelőtt gyorsan eltelt, és eközben megtanultuk azt, hogy az ismeretátadás és a kreativitás nem léteznek egymás nélkül. Az ebéd után egy kerekasztal-vita következett, ahol egy közeli település polgármesterét és feleségét, valamint egy igazgatóhelyettes asszonyt kérdezhettünk a véleményükről. Egy jót beszélgettünk velük, majd sajnos eljött a végszó. Ez után a beszélgetés után ismét két csoportra osztottak bennünket, és megkértek minket, hogy összegezzük a mai napot. Az egész nap vitázással telt, és megtanultuk, hogyan lehet higgadtan és civilizáltan elrendezni a nézeteltéréseinket.”  Tóth János, 11. évfolyamos számítógép-szerelő, karbantartó szakos tanuló

Szent Bazil Középiskola „Szólj Be(le)!” – avagy kisvárdai diákok részvétele egy vitaeseményen Hírek

Szent Bazil Középiskola „Szólj Be(le)!” – avagy kisvárdai diákok részvétele egy vitaeseményen Hírek

Szent Bazil Középiskola „Szólj Be(le)!” – avagy kisvárdai diákok részvétele egy vitaeseményen Hírek

Tags: ,
Menü