Fodrászként a Telegdiben Debrecenben

folder_openHírek

Az elkövetkezendő néhány hétben írásaim fókuszában a nálunk oktatott szakmák bemutatása áll, szakmánként, évfolyamonként. Az idei tanév egyik újoncai a fodrászok. Nagy az érdeklődés, hisz igen magas létszámmal képviseltetik magukat. Két éves képzésük során az oktatás változatos menetrendet tartogat számukra, hiszen egyik héten elméletet, a másik héten gyakorlati tudást szívhatnak magukba. A gyakorlati hét során iskolánk tanszalonjában tartózkodnak, ahol a gyakorlati oktatók (Gulácsyné Kiss Katalin, Okváth Hajnalka és Török Anett) várja őket.

Szent Bazil Középiskola Fodrászként a Telegdiben Debrecenben Hírek

Az elméleti hét során a tanszalonból megismert Gulácsyné Katikával ismét találkozhatnak szakmai ismeret óráikon. Emellett anatómiai, számítástehnikai, idegen nyelvi ismereteiket is bővíteni igyekeznek tanáraik. unkavédelmi, környezetvédelmi, etikai, kommunikációs képességeik fejlesztésére is hangsúly fektetődik, miközben vitalitásuk megőrzése is szerepet kap. Osztályfőnökük Molnár Mária, aki nagy precizitással intézi diákjai ügyes-bajos dolgait. Sok lehetőséget rejtő képzésről van szó, ezért a két tanév során oktatóik minden olyan lehetőséget megragadnak és biztosítanak számukra, ahol tudásuk megvillantására kapnak lehetőséget, illetve szemtanúi lehetnek minden szakmai megmozdulásnak. Szintvizsgák, köztes vizsgák, félévi vizsgák, szakmai versenyek tarkítják mindennapjaikat azért, hogy szakmájuk kiválóságaivá válhassanak.

Készítette: Vig-Muskovszky Mária
Fodrász Képzéssel Kapcsolatos Híreink
Fodrász Képzés Feltételei

Tags: , ,
Menü