Gyakorlati vizsga púderködben

folder_openHírek

Kétévnyi tanulás, sminkelés, gyantázás, kezelési tervek készítése, versenyeztetés, számonkérés és sok egyéb után elkövetkezett a kozmetikus tanulók szakmunkás vizsgájának gyakorlati része. Posta Erika gyakorlati oktató, Székács Angéla gyakorlati oktató és elméleti oktató, valamint Kovács András Attila osztályfőnök áldásos munkájának köszönhetően a vizsga eredményessége nagy örömet okozott minden jelen lévőnek. A vizsga felügyeletére érkezett külső szakértők végég nézhették, hogyan készül a szemöldök-formázás, szempillafestés, dekoltázs masszázs, bőrdiagnosztika Telegdi –módra.

A gyakorlati vizsgát követő szóbeli számonkérés is szép eredményeket hozott. Kiemelkedő feleleteket hallhattunk többek között Él Erikától, Magyar Nikolettől, Zborovszky Ágnestől. Mindhárman 97% feletti teljesítményt nyújtottak, ami szépen mutat a bizonyítványukban. Június 2-a óta 20 kozmetikussal több él Debrecenben és környékén. Közülük van olyan, aki már dolgozik, és van olyan, aki még válogat a lehetőségek között. Minden kollégám nevében sikeres, és eredményes szakmai életutat kívánok nekik!

Írta: Muskovszky Mária

Tags: , ,
Menü