Egy első szalagavató naplójából

folder_openHírek

Hosszas előkészületek után január 21-én szétnyílt a függöny a debreceni Vasutas Egyetértés Művelődési Központ színháztermében és kezdetét vette a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola szalagavató ünnepsége.

A nézőtér megtelt, és hét végzős osztály sorakozott fel a színpadon. Az iskolai jelkép feltűzése után egymást követték a műsorszámok, amelyeket a házi zenekarunk dalai tettek még élményszerűbbé. A vendégsereg élvezhette a fodrász és kozmetikus összefogással színpadra állított divatbemutatót, ami profi haj és smink-show kategóriát merített ki. Az iroda asszisztensek Fodor Ákos verseit koreografálták meg, ezzel is jelezve, hogy a színpadi produkciók igen széles spektrumon mozogtak. A vámügyintézők Ákos dalával örvendeztettek, majd az egész esemény egy vámpírjelenet fináléjával végződött, köszönve egy másik értékes fodrász osztály diákjainak. Elégedett, boldog embereket láttam magam körül. Büszkeséggel tölt el, hogy kivehettem a részem az első debreceni Telegdis szalagavatóból. Köszönettel tartozom az összes kollégámnak, amiért 1 emberként mögém álltak és minden ötletem támogatták és segítették. Azért, amiért olyanok, amilyenek. Azért, amiért a diákok érdekeit szem előtt tartva, fáradságot nem ismerve hozzásegítették őket egy igazi közösségformáló eseményhez. Köszönet a diákoknak is, amiért hihetetlen fegyelmezettséget tanúsítottak, és tenni akarásukkal színvonalassá tudták tenni ezt a jeles eseményt. Úgy búcsúzom ebben a cikkben, ahogy ott köszöntünk el: „Ne sírj, mert vége! Mosolyogj, mert megtörtént!”

Muskovszky Mária

Informatikai hálózattelepítő és – üzemeltető szakosként már egy szalagavatón túl vagyok, emiatt nem nagy várakozással tekintettem erre az eseményre. Mégis meg kell mondanom, hogy ilyen kellemes csalódás még nem ért. Színvonalas műsor, változatos színpadkép és egy sablonoktól teljesen mentes igazgatói beszéd. Jó volt látni, jó volt hallgatni. És a zenekar nagyon jó ötlet volt.

Egy infóhálós hallgató

Örültünk, hogy iskolánk először megrendezett szalagtűzőjén részt vehettünk és megmutathattuk kreativitásunkat. A tanárokkal közösen kitaláltuk, hogy szakmánkhoz illő műsort állítunk össze. A fodrászokkal megbeszéltük, hogy különböző korok stílusait készítjük el. A modellekre így került fantázia smink és frizura. Az iskola támogatott minket, és segített a megvalósításban. A közös munka meghozta a gyümölcsét. A közönségnek nagyon tetszett és jól esett, hogy vastapssal fogadta a produkciónkat. Ez a rendezvény mutatta meg igazán, hogy mennyire tökéletesen és nagy összhangban tudtak együtt dolgozni a kozmetikus és fodrász szakma tanulói. Büszkék vagyunk igazgatónőnkre, hogy kreativitásával ilyen színvonalas műsort tudott összeállítani számunkra,. Köszönjük iskolánk vezetésének ezt a felejthetetlen napot.

A végzős kozmetikus osztály

Számunkra jó érzés volt, hogy rendezett és jól kitalált volt a rendezés. Külön örömet jelentett, hogy ugyan kevés idő állt a rendelkezésünkre a gyakorláshoz, de a végeredmény az önbizalmunknak is jót tett.
Pár nap alatt hoztuk tető alá arra a délutánra a hangulatot, aminek nem is a létrejötte volt a lényege, hanem hogy egy jól összekovácsolódott közösséget láthatott az akkori publikum.
A produkciónk egy vámpírshow a „ Vámpírok bálja „ c. musical alapján. Nagy népszerűségnek örvendenek mostanában a vámpírtörténetek. Egy jó zene vicces elemekkel átfűzve, jól elgondolt tánccal, jelmezzel, kellékekkel: hisszük és valljuk, hogy igazi műsorélményt adhat bárkinek. Közönségnek, tanárainknak, diáktársainknak.
Tiszta szívvel reméljük, hogy ez nemcsak nekünk lesz a későbbiekben maradandó élmény.

Bernáth Balázs, végzős fodrász tanuló

Szent Bazil Középiskola Egy első szalagavató naplójából Hírek

Szent Bazil Középiskola Egy első szalagavató naplójából Hírek

Szent Bazil Középiskola Egy első szalagavató naplójából Hírek

Szent Bazil Középiskola Egy első szalagavató naplójából Hírek

Szent Bazil Középiskola Egy első szalagavató naplójából Hírek

Tags: ,
Menü