Projektpedagógia és diáktréningek 1. rész

folder_openHírek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet támogatásával a Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány koordinálásával Magyarországon 20 szakképző intézményben valósul meg „A gazdasági oktatóprogram bevezetése 20 szakképző intézményben a 2010/2011-es tanévben” projekt – köztük a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban, valamint a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában.

Szent Bazil Középiskola Projektpedagógia és diáktréningek 1. rész Hírek

A projekt keretében intézményenként egy pedagógus akkreditált tanárképzésben, 50 tanuló pedig egy komplex, a gazdasági kultúrát megalapozó, elmélyítő, három egységből álló programsorozatban vehet részt, amelyet szakmailag kiválóan felkészült trénerek tartanak. A tanév során a fiatalok a gazdaság alapegységén, a családok gazdálkodásán keresztül, a munkavállalói lét követelményein át, a vállalkozások világának lehetőségeit is megismerik, sőt gyakorlatokon keresztül játékosan is fejlesztik kompetenciáikat.
A debreceni Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium másodéves szakács tanulói számára az első tréningre (Gazdálkodj!) 2010. november 17–18-án került sor. Ahol tanulók a gazdálkodás világába nyerhettek betekintést, elsajátították a családi gazdálkodás lépéseit, és megismerkedtek a gazdasági folyamatokkal.

(A két napért ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket Szekeres Sándor trénernek.)
Végezetül következzék néhány tanulói vélemény a tréningről:

„A két nap nagyon jó hangulatban telt. A vendégelőadó által tartott órák élvezetesek és hasznosak voltak, s általuk az osztály tanulói is jobban megismerhették egymást.”

Szent Bazil Középiskola Projektpedagógia és diáktréningek 1. rész Hírek

„A csütörtöki napról csak jót tudok mondani, hiszen minden emberben ott él a játékra vágyakozó gyerek. A játékos feladatok pedig megmutatták mennyire bízunk, hagyatkozunk mások segítségére (például a toronyépítés kockacukorból), mennyire tudunk csapatban dolgozni, társainkhoz alkalmazkodni, ki mennyire aktív egy-egy ilyen alkalommal, ki milyen mértékben vesz részt a csapat, illetve a közösséget építő szórakozásban. Bár az önismereti teszt értékelése is tetszett, a nap fénypontja mégis a kereskedő-játék volt – amit személy szerint nem „éltem túl”, de jót derültem, amikor kiderült, hogy egy kis csalás is volt benne – de ez éppen így volt tökéletes!”

Szent Bazil Középiskola Projektpedagógia és diáktréningek 1. rész Hírek

„Nagyon jól éreztem magam a tréningeken. Tetszett, hogy játékos formában szerezhettünk ismereteket, bármikor kérdezhettünk és remek csapatok alakultak ki, de az osztály együtt is nagyon jól összehangoltan dolgozott és játszott.”

Szent Bazil Középiskola Projektpedagógia és diáktréningek 1. rész Hírek

„A hangulat mindvégig jó volt, új ismeretekkel gazdagodhattam és még a tudásomat is lemérhettem, sőt a tréning csapatépítésként sem volt elhanyagolható.”

Írta: Pócsik Orsolya, szaktanár, a JAM-program pedagógus résztvevője
Szent Bazil Középiskola Projektpedagógia és diáktréningek 1. rész Hírek

Tags: , ,
Menü