Vámhivatali látogatás

folder_openHírek

A Telegdi Kata iskola Vámügyintéző szakja november 24-én tanulmányi kiránduláson vehetett részt a debreceni Vámudvarban. A diákoknak beszámolót kellett készíteni a Vámudvarban látottakról és hallottakról. Ezek közül szerettem volna kiválasztani a legjobbat és cikként közölni, de mivel nagyon sok kiváló írást adtak be a diákok, így igen nehéz lett volna csak egyet kiválasztani. Minden diákot megtisztel a dicséret, akik leírták a tapasztaltakat. Mindenki hozzá tett valami olyat az írásában, ami felett mások esetleg elsiklottak. Így ezekből a beszámolókból szeretném a teljességigénye nélkül összefoglalni és egy áttekintő képet adni a vámosok élményeiről. Szeretném megköszönni Beke Gábor és Béres Csaba Tanáruraknak, hogy megszervezték a kirándulást a diákok számára.

Szent Bazil Középiskola Vámhivatali látogatás Hírek

A vámudvarban tett látogatásunk során nagy vonalakban betekinthettünk annak feladatkörébe. Megtudtuk, hogy ez a vámudvar 1-es típusú, ami azt jelenti, hogy az ügyfelek közvetlenül is kapcsolatba tudnak lépni a vámhivatallal. Nagyon kedvesen fogadtak minket és örömmel vettük tudomásul, hogy prezentációval készültek az ott dolgozó vám- és pénzügyőrök, melyekkel bemutatták munkájukat. A vámhivatal feladatkörébe tartozik többek között az árunyilatkozat ellenőrzése, elfogadása, a szállítóeszközök és szállítmányok egy részének átvizsgálása és a vámzárak felhelyezése.

A bemutató első részében többféle technikai eszközt láthattunk, melyeket vámvizsgálatkor alkalmaznak, pl.: különféle átvilágító eszközök vagy mozgó irodabusz. Vannak rögzített és mobil röntgen gépek, amelyekkel az átvilágítást végzik. Kiemelten beszéltek 3 féle röntgen gépről, melyekkel vagonokat, kamionokat vizsgálnak át. Voltak még kézi eszközök is, melyekkel pl. autók zárt rekeszeit tudják átvizsgálni. Mintavételek során is kézi eszközt használnak pl. ömlesztett áruknál. A röntgennel készítet felvételeket külön erre specializálódott vám- és pénzügyőr szakemberek elemzik. Az átvilágítás során látják, hogy valóban az árunyilatkozatban megnevezett áru található-e benne. Gyakran rejtenek el több karton cigarettát benzintankba és a gépjármű különböző helyeire. Vannak gépjárművek, amelyeket direkt csempészetre alakítottak ki! De a modern eszközöknek köszönhetően, ezeket a rejtekhelyeket már a jármű megbontása nélkül is fel lehet deríteni. Cigaretta mellett csempésznek még kábítószert, alkoholt és különböző jövedéki termékeket (dezodor, spray, mobiltelefon stb.).

Szent Bazil Középiskola Vámhivatali látogatás Hírek

Ezek mellett az embercsempészetről is szó esett. Bár egyre ritkábban fordul, de akadnak embercsempészek, akik zárt rakterekbe akár több tíz migránst is bezsúfolnak. Láthattunk felvételeket, hogy milyen módszerekkel próbálják meg elrejteni ezeket az embereket a kamionokban. Sokan mindenüket feláldozva, bezsúfolva egy kamionba, sokszor több országon keresztül utaznak az általuk remélt jobb élet felé. Sok esetben nem is élik túl ezeket az utakat, olyan embertelen körülmények között utaznak.

Ezután megmutatták az utolsó néhány év statisztikai adatait. Ezekből láthattuk, hogy évenként melyik árufajtából mennyit foglaltak le. Azt is megtudhattuk, hogy ezek mely országokból származnak. Megtudtuk továbbá, hogy a vámkezelések nagy része manapság már elektronikusan történik. De természetesen lehetőség van a papír alapú ügyintézésre is. Láttunk néhány okmányt is, pl.: fuvarleveleket, TIR okmányt.

A prezentációk után pedig meghallgattunk néhány érdekes történetet a vámvizsgálatokkal kapcsolatban:

– Egyik esetben egy kereskedő teaszállítmány vámkezelést kezdeményezte a debreceni Vámhivatalnál. Az áruvizsgálata során a pénzügyőrök azzal a gyanúval éltek, hogy a teaszállítmány esetleg kábítószert is tartalmazhat. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok viszont ezt a feltételezést nem támasztották alá, így a „nagy fogás” elmaradt. Pedig az előzetes vizsgálatok még épp az ellenkezőjét mutatták ki. A tea olyan erősen koncentrált volt, hogy ez megtévesztette az előzetes tesztet és a kutyákat is, csak laboratóriumi vizsgálat során derült fény az igazságra.

– Másik történet, amikor „kiváló” minőségű kínai NOKLA mobiltelefont foglaltak le. Első ránézésre teljesen eredeti NOKIA telefonnak tűntek, csak bekapcsoláskor derült fény a hamisításra.

Mindezek után lehetőségünk volt megnézni, amint egy kiviteli eljárásban részt vevő moldáv kamionra felhelyezik a vámzárat.

Összefoglalva a látottakat és hallottakat nagyon érdekesnek találtuk ezt az utat, mert betekintést nyerhettünk az ott dolgozók munkakörébe. Nagyon sok új információt szereztünk, melyeket alkalmazni tudunk majd az órákon is. Hasznos volt látni azokat a folyamatokat a gyakorlatban, amelyeket nap, mint nap tanulunk az iskolában. Mindezek áttekinthetőbbé és könnyebben érthetővé teszi számunkra a vám- és pénzügyőrök és a vámügyintézők munkáját, feladatait.

Készítők: Gál Zoltán, Vámügyintéző osztály

Tags: , ,
Menü